Sokak kedvenc étterme egy rövid facebook-videóval búcsúzott vendégeitől. A Csalogány 26 nem az első, és mostanában nem is az utolsó, amelyik a nehéz éveket követően végül bezárni kényszerült.
Öt ember meghalt, további 21 pedig megsérült egy Moszkvától délre történt buszbalesetben vasárnap kora hajnalban - közölték az orosz hatóságok.
Franciaországban nem lennénk köztéren parkoló autó szilveszterkor. Habár világszerte ismerünk nagyon furcsa újévi szokásokat, talán ez az, amire nem igazán lehet mit mondani. Szerencsére úgy néz ki, hogy egyre kevésbé „divatos”.
2022 beköszöntével súlyos viharok és áradások sújtanak le néhány olyan területre, ahol alig két hete még tornádók pusztítottak. Több államban is riadót hirdettek.
A kínai propaganda a „gyengébbik nem” győzelmeként aposztrofálja a jogaikat szabályozó törvény felülvizsgálatát, a valóság viszont azt mutatja, hogy amióta Hszi Csinping az ország első embere, sokat romlott a nők helyzete.
A Kylian Mbappé körüli átigazolási kérdések ugyan még mindig a levegőben lógnak, ám egyre több jel mutat arra, hogy a Real Madridhoz igazol majd. Ennek következtében a PSG már ki is választotta az utódját.
A tavalyi kiegészítő nyugdíjemelést újabb követheti, amennyiben továbbra sem javul az inflációs helyzet. Továbbra sem emelték ugyanakkor a nyugdíjminimumot, az árvaellátás viszont 50 ezer forintra nő.
Az ismert toxikológus, sürgősségi főorvos a 2021-re visszatekintő összegzőjében a koronavírust és következményeit látta a legborúsabban, de a jövőre nézve is komoly aggályai vannak a további mutációkat illetően.
A két klub átigazolási kapcsolata meglehetősen szoros lett az elmúlt években, elég csak a néhány nappal ezelőtti Ferran Torres transzferre gondolni. Most Frenkie de Jong és Aymeric Laporte cseréjéről röppentek fel hírek.
Nagyon úgy fest, hogy bár a végéhez közeledik a járvány negyedik hulláma, továbbra sem túl optimista a közhangulat. A Pulzus Kutató felmérése szerint a magyarok tavaszra várják a koronavírus következő fellángolását.