Rendkívül komoly fennakadást okozott egy autós.
A helyi rendőrség közlése szerint öngyilkos merénylet történt, melynek következtében legkevesebb 6 ember, köztük 4 katona meghalt.
Kellemes, napos idő vár ránk a hét első napján, s egyben a nemzeti ünnepen.
Az AIDA Cruises közlése szerint a személyzet egyik tagja vasárnap reggel esett a vízbe.
Ismét egy hatalmas nyereményért lehetett versenybe szállni!
Kína legfőbb kémügynökségének közlése szerint azzal vádolják a kínai állampolgárt, hogy az Egyesült Államoknak kémkedett, miközben egy védelmi intézetnek dolgozott.
A baleset miatt jelenleg csak egy sávon halad a forgalom az érintett területen.
Szoboszlai Dominik élvezte első Merseyside-i derbi élményét, főként azután, hogy három ponttal távozott a mérkőzés után.
Noha több napon is várható csapadék, alapvetően kellemes, enyhe időnk lesz a jövő hét folyamán.
A kislányt és súlyosan megsérült párt kórházba szállították.