Egy frissen nyilvánosságra hozott kutatómunka szerint az új-zélandi maorik lehettek az elsők, akik felfedezhették az Antarktiszt.
Bálintnak nyomós oka volt rá, hogy egy alkalommal sem vett vissza az Exatlon Hungary harmadik évada alatt, amit végül sikerült megnyernie.
Az első félidőben még gól sem született, majd pár perc leforgása alatt a hollandok kétgólos előnyre tettek szert az ukránok ellen, akik lemásolván ugyanezt vert helyzetből visszajőve vágtak kettőt. Ezzel azonban nem volt vége a történetnek és Frank de Boer fiai válaszoltak Andriy Shevchenko csapatának, amivel elhozták a három pontot az első csoportmeccsükön.
Magyar szempontból remekül zárult a vasárnap, ugyanis Marosi Ádám és a magyar csapat is első helyen végzett az öttusa-világbajnokságon.
Miközben megalakult az új izraeli kormány, az Egyesült Államok elnöke közleményen reagált.
Az osztrák válogatott összességében magabiztosan lépett át az első ellenfelén az Európa-bajnokság vasárnapi csoportmérkőzésén.
Timi két olyan bikinis képet is közölt magáról, amik az utóbbi hetek fénypontjai közé tartoznak. Továbbra sem kérdés, hogy a teste gyakorlatilag tökéletes, és nagyon erős.
Az angolok nagyon meggyőzően kezdtek, még akkor is, ha csak egy góllal verték a nem túl erősnek látszó horvátokat.
A részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott tagjait sokkolta a dán Christian Eriksen esete, aki szombaton az első félidő végén összeesett a finnek elleni összecsapáson és a pályán kellett újraéleszteni.
A helyszínen életét vesztette a motoros, miután személyautóval ütközött.