Bige László, a Nitrogénművek tulajdonosa először reagált a GVH határozatára, miszerint 14.1 milliárd forintos gigabírságot szabtak ki cégeire.
Még a gyermekek életét sem kíméli egy polgárháborús helyzet, amely számos ország életét nyomorítja meg.
Emmanuel Macron francia elnök szerint Scott Morrison ausztrál elnök hazudott neki a tengeralattjáró-vásárlásra vonatkozó megállapodásukról.
A fővárosi önkormányzat állítása szerint a kormány nem küldte el nekik október 31-i határidőig a Budapestnek járó 10 milliárd forintot.
Az elmúlt idők során több olyan sóhaj is megjelent, hogy a világ leggazdagabbjai a vagyonuk töredékével meg tudnák oldani az éhezést a világban.
Az AS Roma első hazai pályán elszenvedett vereségén lett túl vasárnap este az AC Milan ellen egy feszült mérkőzés kereteiben.
Rusvai Miklós virológus üdvözölte a kormány döntését, hogy kötelezővé tették a maszkviselést a tömegközlekedési eszközökön.
A futballhírekben mindig rendkívül jártas Fabrizio Romano már tudni véli, ki lehet a Spurs következő edzője.
Hivatalosan bejelentette a Tottenham Hotspur csapata, hogy megválik a szezon elején kinevezett portugál menedzserétől.
Meginspirált egy ámokfutót a 2019-ben Oscar-díjat nyert Joker film Japánban, amelynek több mint egy tucat ember látta a kárát.