Az énekesnő az otthonlét alatt egy új frizurával állt elő, ami bizonyos szempontból teljesen más, mint amit az utóbbi időben megszoktunk, de így is vagány.
A csodaszép énekesnő ezúttal is egy nagyon vonzó és csinos szettben jelent meg, amit magasan értékelt a közönsége.
Vannak, akik szerint most már Andrisnak kell távoznia, és újra jó lenne a bajnokok teljesítménye, ami egy ideje valóban gyengének tűnik.
Kevin Hart nem aprózta el a dolgot, és egy igen komoly autót vásárolt a 16. születésnapját ünneplő lányának.
Gyuricza Dóri egy nagyon boldog és vidám karakter, de neki is vannak olyan pillanatai, amikor igen mélyen érzi magát.
A világhírű színésznő igyekszik kedveskedni a rajongóinak, akik ezért nagyon hálásak, van is miért, mert lenyűgözően néz ki.
Miközben már úton van a következő nagyobb orosz vakcinaszállítmány, megtudhattuk, hogy mit érez Szijjártó Péter az oltását követően.
Fanni talán soha nem volt ennyire népszerű és közkedvelt, mint most, miután Sofival egy olyan duót alkotnak, ami a Lil G-korszaknál is sikeresebb lehet.
Vannak, akik nem kedvelik a párost, de a többség igen, hiszen nagyon boldogok egymás mellett és megvan az összhang.
Egy szép női mell mindig nagy érdeklődést kelt a közösségi médiában, főleg, ha valaki olyan híres, mint Kim Kardashian.