Magyarország továbbra is messze az uniós átlag felett áll, ami egyúttal azt is jelenti, hogy hamarosan elérhetjük a 2 milliomodik oltást.
Megérkeztek az elmúlt 24 óra járványügy adatai, benne a legfontosabb statisztikákkal, amik jelzik, hogy a harmadik hullám még mindig pusztító erővel bír Magyarországon.
Zsolti az Összezárva Hajdú Péterrel című műsorban sok mindent elmondott, azt is, hogy szerinte szó sincs arról, hogy Győzike háta mögött furakodott volna a médiaszereplésért.
A Juventus sztárja nem akarta elhinni, hogy nem adták meg a győztes gólját, majd olyan dühös lett, hogy földhöz vágta a csapatkapitányi karszalagot.
Reni nem akart lemondani annak a lehetőségéről, hogy megtartsa az aktuális születésnapját, ami a 30. volt, és remekül érezhette magát.
Az eddigi információk arra utalnak, hogy a feltételezett merénylő motorral próbált bejutni a templomba, de a biztonsági személyzet egyik tagja megakadályozta ebben.
Egyre kevesebbet látni Evelint smink nélkül, miközben a megjelenése lassan minden szempontból egy igazi sztárra hasonlít.
Az életvidám és humoros modell minden megmutatja, hogy a kreatív dolgok milyen különleges élményt tudnak adni egy képnek.
Gáspár Zsolti volt az Összezárva Hajdú Péterrel című műsor legutóbbi vendége, aki szerint a testvére hibát követett el édesanyjuk halála után.
Nagyon úgy tűnik, hogy Dóri és Jenő minden fontos titkot ismer ahhoz, amitől egy kapcsolat igazán jól működjön, és hosszú időn át.