Nem sokkal ezelőtt az operatív törzs kiadta az elmúlt 24 óra járványügyi adatait, benne az új elhunytak és fertőzöttek számával, illetve az aktuális oltási statisztikákról is információkat kaphattunk.
A csinos sztár továbbra is nagyon jól érezheti magát a bőrében, minden adott ahhoz, hogy szebbnél szebb képek készüljenek róla.
Ez az összeg később csak növekedhet, így azok a top-klubok, akik kivárnak, megkockáztatják, hogy később még nehezebb dolguk lesz.
Magyarország miniszterelnöke személyesen ellenőrizte a vakcinakiszállításokat, ami egyúttal azt is jelentette, hogy éjszakai műszakot tartott.
Az Összezárva Hajdú Péterrel című műsor legutóbbi vendége Pataky Attila volt, aki élete során már nem egy dolgot élt túl.
A brazil régi álma, hogy újra a Barcelona játékosa legyen Lionel Messi mellett, de az argentin maradása közel sem vehető biztosra.
Újabb információk láttak napvilágot a világhírű rapperről, aki lehetséges, hogy súlyos agykárosodást szenvedett.
A bajnok mindent beleadott, és ez jól látszott a harmadik és egyben utolsó párbaján, amit azonban már nem nyerhetett meg.
Nagyon sokan kíváncsiak a titokra, amiről most részletesebben is beszélt a sztár, aki büszke lehet az eredményeire.
Evelin őszintén válaszolt arra a kérdésre is, hogy mi az, amit szeret az életében, illetve mi az, amit már kevésbé, vagy egyáltalán nem.