A még mindig nagyon fiatal énekesnő remek formában van, valószínűleg nem kell aggódnia a nyári szettjei miatt, hiszen már nincs messze a szezon.
Nemcsak a 2,5 millió beoltottnak lehet örülni, hiszen időközben több mint 1 millióan lettek, akik mind a két oltásukat megkapták.
Kásler Miklós úgy véli, hogy az oltási program a rendszerváltás utáni Magyarország egyik legnagyobb sikere, ami a nemzeti egységbe forrasztott valamennyi jóakaratú magyar embert.
Friss, aktuális adatokat közölt az elmúlt 24 óráról az operatív törzs, nem sokkal azután, hogy Magyarország elérte a 2,5 millió beoltottat.
A Blikk megtudta, hogy a március közepén történtek miatt eljárás indult Gáspár Zsolti, Győzike testvére ellen.
Ez már a tökéletesített verzió, mely valószínűleg egy ideig állandó marad számára, mert nemcsak neki, hanem sok ezer rajongónak is tetszik.
Vivi még nem mutatott meg mindent, van pár trükk a tarsolyában, és most ennek hasznát is vette, több szempontból is.
Krisztián döntése Dani versenyébe került, ugyanakkor az is igaz, hogy a bajnok előtt ott volt a lehetőség Balázs ellen, de nem tudott élni vele.
Dér Heni számára ezek a képek nagyon emlékezetesek lesznek, hiszen hamarosan Beni már odakint fog rá mosolyogni.
A képek mindent elmondanak Gabriela Spanic karakteréről, aki az egyik legvonzóbb színésznő a filmiparban.