Eljött az idő, hogy mi is láthassuk a Drága örökösök Józsiját alakító Varga Balázs júliusban megszületett gyermekét.
A hétfőn életbelépő kötelező maszkviselés az éttermekben és vendéglátóegységekben, úgy tűnik csak tovább rontja a magyarok fogyasztási kedvét. Nem érdemes megszegni az új szabályokat, hiszen akár egymillió forintunk bánhatja, de akár a vendéglátóegység bezárásával is járhat, ha a korlátozások ellen megyünk.
A japán Kagawa prefektúra 330 000 csirkét selejtez ki egy farm állományából megelőzésképp, miután két évvel ezelőtt kitört a madárinfluenza az országban.
Egy kissé ijesztő tendenciáról adott hírt egy Jacksonville-i nővér, aki azt mondja, hatványozottan nőtt azon személyek ellátása a kórházakban, akiket már gyógyultnak nyilvánítottak.
Egy esettanulmány készült arról a nőről, aki leukémia mellett kapta el a koronavírust, ami 105 napig volt jelen a szervezetében, ebből pedig 70 napon át fertőzött is – mindezt teljesen tünetmentesen.
Egyelőre nem tudjuk, hogy pontosan milyen változtatásokat eszközölnek majd a futurisztikus külsővel megálmodott Cybertruckon, de azért lenne pár tippünk!
A nyolcadik osztályos fiú egy héttel azután hunyt el, hogy visszatért a karanténból. Mindenkit megdöbbentett a hír, hiszen az iskolában mindenki kedvelte, jószívű és kedves fiúnak ismerték. Jelenleg ő Missouri állam legfiatalabb koronavírus áldozata.
Egy nem mindennapi felvétel látott napvilágot a napokban, melyen látható ahogyan a kaliforniai Avila strandon két fiatal kajakos nagyjából 27 méteres távolságból figyel egy hosszúszárnyú bálnát.
A CNN minap megjelent cikkéből tudjuk meg a választ a kérdésre, mely az egész világot foglalkoztatja: mégis hogyan lehetséges, hogy negatív lett a tesztünk miközben hordozzuk a vírust, és terjesztjük is?
Hazánkban először adott életet babájának egy koronavírussal megfertőződött nő, június 18-án várandósságának 31. hetében. A pici császármetszéssel jött a világra, rajta is elvégezték a PCR-tesztet, mely mindenki legnagyobb örömére negatív eredményt mutatott.