A Tesla-vezér a napokban több koronavírus-teszten is átesett, az eredmények pedig határozottan meglepték.
A Reuters értesülése szerint a Gates Alapítvány 70 millió dolláros támogatást nyújt azoknak a nélkülözőknek, akik a koronavírussal küzdenek.
A Népszava értesülései szerint a Miskolci Rendőrkapitányság megtalálta egy nemrég eltűntnek nyilvánított nő holttestét.
Az idei év egyik talán legjobban várt eseményének számított a next-gen konzolok bemutatása. A Microsoft szerint a megjelenés óta eladott konzolok száma rekordot döntött a korábbi modellekhez képest.
Az olasz hatóságoknak sikerült elfogniuk a calabriai Ndrangheta maffia egyik vezérét, a férfit már egy éve körözték.
A 21. században már szinte senkit nem ér meglepetésként, ha kap egy e-mailt a "nigériai hercegtől" vagy éppen "komoly pénzügyi lehetőség" címszó alatt küldenek nekünk adathalász linkeket. Magyarországon egy új csalás indult útjára a napokban.
A CNN szerint, akár hatszor nagyobb eséllyel halnak meg a tanulási nehézségekkel küzdő emberek Angliában.
A New Scientist magazin újabb veszélyre hívta fel a világ figyelmét: a légszennyezés mértéke nagyobb kockázatot jelent a koronavírus okozta elhalálozásoknál.
A CNN által közzétett CDC közlemény szerint a maszkviselés mindenkit megóv a vírus terjesztésétől és a megfertőződéstől is.
A cég nem számított arra, hogy a leleményes játékosok az e-cigik gőzével fogják felturbózni új gépeiket.