Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
369,53 Ft
Euró
393,77 Ft
Font
457,11 Ft
Bitcoin
63,964 $

Holttestet talált egy horgász a Rábában

A rendőrök még vizsgálják az eset körülményeit.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Bűnügy

Koós Alexandra

Szerkesztő

Holttestet talált egy horgász a Nicki Műgátnál – számolt be a Vas Vármegyei Hírportál, a vaol.hu. Mint írják, ezt követően azonnal értesítette a hatóságokat, akiket arról tájékoztatott, hogy szombat délelőtt emberi maradványokat látott vízi járművéből a Rába partján. Az ügy kapcsán a portál Nick polgármesterét is megkereste.

Csorba József megerősítette a hírt, hozzátéve, hogy „a Rába jobb partján találták a holttestet, tehát nem a nicki oldalon, hanem Csönge vagy Kenyeri környékén. Úgy tudom, hogy a holttest több hónapja a vízben volt már, egy horgász találta meg és értesítette a hatóságokat”. Egyúttal az is elmondta: Soron kívül Illegális gyógyszerszállítmányt kapcsoltak le Békésben

„A helyszínen jelen voltak a répcelaki városi és önkéntes, illetve a nicki önkéntes tűzoltók is, valamint a rendőrség is helyszínelést végzett”. Míg a Vas Vármegyei Katasztrófavédelem ügyeletes munkatársa a portál érdeklődésére szűkszavú választ adott, ugyanakkor megerősítette a rendelkezésre álló információkat.

Mint mondta, valóban kérték a répcelaki önkormányzati és a nicki önkéntes tűzoltók segítségét egy halott személy kimentésében a Nicki Műgát környékén tegnap délelőtt. „A tűzoltók egy csónakkal megközelítették a holttestet, akit kihúztak és a csónakba helyeztek” – jegyezte meg.

A rendőrség válasza pedig az volt, hogy kint voltak a helyszínen, még vizsgálják az eset körülményeit, ezért bővebb információt egyelőre nem tudnak adni – írta a veol.hu. Korábban arról is beszámoltunk, hogy február közepén túrázók riasztották a hatóságokat, miután egy holttestre bukkantak a börzsönyi Kovács patakban.

Komoly biztonsági hiba van több számítógépben, ami a hackereknek kedvez  

Még aggasztóbb, hogy a szóban forgó hiba javítását bizonyos hardverek sosem fogják megkapni, mivel többségük hivatalos támogatási ciklusa már véget ért.