Egy nap kihagyás után Feri emlékeztetett: még mindig készül a kormányváltásra.
Vádiratot nyújtott be a Tatabányai Járási Ügyészség lopás vétsége miatt azzal a fiatalkorú férfival szemben, aki a mobiltelefont a dobozából úgy vette ki, hogy az áruvédelmi etikettet szétrágta, ezután a telefont zsebébe rejtve fizetés nélkül távozott az üzletből – számolt be róla az ugyeszseg.hu.
Van azonban egy terület, amelynél továbbra sem sikerült jelentős mértékű előrelépést elérni.
Novák Katalin családügyi miniszter bejelentette, 2021. január 1-től kezdődően az állam támogatni fogja azokat a családokat, ahol legalább egy gyermek van, és felújításokba kezdtek.
Újfent emelkedett az újonnan regisztrált fertőzöttek és a vírusfertőzés következtében elhunytak száma az országban.
A 24.hu jelentése szerint eddig összesen három tanár vesztette életét a COVID-19 következményeként Magyarországon a járvány kitörése óta.
Habár a pozitív koronavírustesztet produkáló személyek nagy része semmilyen tünetet nem észlel magán, egyeseknél a klasszikus szimptómák olyannyira súlyossá válhatnak, hogy felépülés után még hónapokig fennmaradhatnak.
A keddi operatív törzs sajtótájékoztatóján arra vonatkozólag is információkat kaphattunk, hogy hány szociális intézmény érintett a koronavírus idején.
A második hullám továbbra sem csillapodott, ugyanis ismét jelentősen emelkedett a hazánkban regisztrált COVID-19 páciensek száma.
Egyre éleződik a feszültség a Bethesda Gyermekkórházban, ugyanis a türelmetlen szülők gyakran verbális módszereket felhasználva fejezik ki nemtetszésüket az intézményben dolgozó ápolókkal és orvosokkal szemben.
Az Európán eluralkodott pandémiás fáradtság hazánkra is kihat, amelynek következtében egyre több embernél alakul ki a szorongás és a depresszió.