A csütörtök délelőtt tartott Kormányinfó alatt tettek jelentést arról, hogyan állnak jelenleg a gáztárolók töltöttségi szintjei.
Kiderült, hogy a lopás még tavaly március végén történt, amikor as szegedi férfi úgy döntött, hogy informatikai eszközöket lop a járványközpontból.
Erre biztosan nem számított az a váci nyomozó, aki szolgálaton kívül foghatott el egy többszörösen körözött férfit.
Az új adatok szerint ismét 100 fölé emelkedett az új halálos áldozatok száma Magyarországon, egy nappal azt követően, hogy ennél egy sokkal alacsonyabb értékről számolhattunk be.
Az Edelényi Rendőrkapitányság büszke lehet a munkatársaira, akik igen hamar oldottak meg egy betöréses ügyet, köszönhetően a hónak és annak, hogy amatőrök voltak az elkövetők.
A vasárnap éjjeli és hétfő reggeli fagyok után jelentősen enyhülhet az idő – olyannyira, hogy péntekre tavaszias napsütésben lehet részünk.
A kínai állami kézben lévő Sinopharm vakcinájának gyártási folyamatait biztonságosnak értékelték a hazai szakemberek.
Továbbra sem csillapodott a koronavírus-járvány intenzitása hazánkban, hiszen az elmúlt napokhoz hasonlóan hétfőn is tovább emelkedett mind a fertőzöttek, mind az áldozatok száma Magyarországon.
Fontos részletek derültek ki Budapest egyik legfontosabb hídjának felújításának részleteiről, ami nettó közel 19 milliárd forintba kerülhet.
Ismét bekerült a hírekbe Ózd, miután egy nem mindennapi „megbeszélésnek” vetett véget a helyi rendőrség.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közlése alapján Magyarország is elfogadta azt a közös uniós állásfoglalást, melyben az Európai Tanács nyíltan elítélte Oroszországot Alekszej Navalnij letartóztatása miatt.