A DK elnöke szerint „nehéz cigánynak lenni Magyarországon. Nagyon nehéz”.
A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szombaton a közmédiának adott nyilatkozatában elmondta, stabilizálódni látszik a járványhelyzet Magyarországon.
A monori rendőrök több hónapig tartó kitartó nyomozómunkájának köszönhetően katalizátorok lopásával és azok értékesítésével foglalkozó bűnszervezet tagjait tartóztatták le.
A magyar rendőrség munkatársai egy újabb szép fogást jelentettek be, ezúttal Budapestről, aminek a részeként majdnem ugyanannyi értékben foglaltak le kábítószert, mint amennyi készpénzt találtak.
A koronavírus-járvány második hulláma továbbra sem vett vissza intenzitásából, hiszen ismét közel másfél ezren kapták el hazánkban a rendkívül ragályos kórokozót.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 2019 májusában jelentette be, hogy az akkori olasz belügyminiszterrel, Matteo Salvinivel aláírták azt a szerződés melynek keretében Magyarország egy 131 millió eurós (47 milliárd forint) projektben tengeri kikötőt és kijáratot kíván létesíteni az olaszországi Triesztben.
A rendőrök nemcsak, hogy résen voltak, nagyon gyors munkát is végeztek, aminek köszönhetően mindkét elkövetőt el tudták fogni.
Müller Cecíliát jelenleg testőrök védik, a Belügyminisztérium azonban korábban nem adott választ arra kérdésre, hogy a védelemre azért van-e szükség mert az országos tisztifőorvos fenyegetéseket kapott, csupán annyit közöltek a témában, hogy indokoltnak vélték Müller Cecília ideiglenes védelmének elrendelését.
Fehérbe borulhat hétvége utolsó napján Magyarország, ugyanis szombat késő délutántól kezdve országszerte erősen megvastagszik a felhőzet, így jelentős mennyiségű csapadékra számíthatunk.
Egyetlen óra leforgás alatt öt árokba csúszott gépjárműhöz riasztották a tűzoltókat Magyarországon.
Szijjártó Péter külügyminiszter az Index kérdésére részlegesebben is beszélt a vakcinamegállapodásokról, kitérve a kínai szerződésre, amit nemrég írtak alá.