A külföldi állampolgároktól megszerzett pénzt különböző rejtekhelyeken tárolták, s megegyeztek, hogy szétosztják egymás között.
Szentkirályi Alexandra közösségi oldalán tette közzé szerda délután a bejelentést, miszerint holnap Kormányinfót tartanak.
Szijjártó Péter külügyminiszter kedden Genfben jelentette ki, súlyos globális biztonsági kihívásokhoz vezethet az ukrajnai háború eszkalációja.
Egyre nagyobbra nyílik az olló az ársapkás és a piaci árak között, a gázolaj péntektől tovább drágul Magyarországon.
A kormányszóvivő videóüzenetben válaszolt a felmerülő kérdésekre, mely többek között a tanév rendjét is érintette.
Arra számíthatunk, hogy a kereslet csökkenésével és a használtautó-piac kínálatbővülésével az árak emelkedése legfeljebb lassulni fog, megállni nem.
Márki-Zay Péter kérdéseket tett fel, és nehezményezi, hogy Orbán Viktor „még mindig szabadlábon van”.
A dollárral szemben sincs jobb állapotban a forint, 443 is volt az árfolyam, de az amerikai fizetőeszköz esetében még nem dőlt meg a rekord.
A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a háború küzdelem az életért, míg a politika küzdelem egy jobb életért. Akinek csak kaland, az jobb, ha mindkettőből kimarad.
A Solo-Mizo, mely éves szinten több mint 3000 tonna túró rudit készít, egy igen komoly technológiai fejlesztéssel állt elő.
Szentkirályi Alexandra és Orbán Viktor is beszámolt róla, hogy szerdán ismét kormányülést tartanak, ahol az energiaárak kérdésköre lesz a fő téma.