Dinamikusan nő a forgalmazott adatmennyiség az NMHH legfrisebb mobilpiaci jelentése szerint.
A majomhimlő olyan vírus, amely mérsékelten képes emberről emberre terjedni. Az átvitel általában hosszabb ideig tartó közvetlen szoros kapcsolat útján, testváladékkal - nyál, vizelet, nemi váladék - vagy testváladékkal szennyezett tárgyakkal, például ágyneművel vagy ruhával történhet.
A közelmúltban megnégyszereződött azok száma, akik menhelyet keresnek az állataiknak.
Fülöp Attila megosztotta, a kormány 600 millió forintos támogatásából tavaly óta országos lefedettséggel működik a látássérültek rehabilitációját szolgáló program.
Az ideiglenes bezárásokkal becsléseik szerint Székesfehérvár mintegy egymilliárd forintot spórol meg.
Miután csütörtökön is sikerült elérni az újabb történelmi mélypontot, ahhoz képest valamelyest erősödött a magyar valuta késő délutánra.
A 40 év körüli nő minden előzetes panasz nélkül esett össze az egyik asztalnál. Azonnal a segítségére siettek.
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete figyelmeztetett, a koronavírus-járvány idején enyhébb volt az infleunzajárvány, most azonban várhatóan jóval intenzívebb lesz.
A 16 éves Szakos Regina október 11-én kedden ismeretlen helyre távozott otthonából, ám azóta nem tudni hollétéről, a rendőrök pedig jelenleg is keresik a fiatalt.
A feladatuk az, hogy a hulladékszállító kocsit követve szemmel tartsák a kukásokat, jól végzik-e a munkájukat, ráadásul a bérük is jóval magasabb.
Orbán Viktor miniszterelnök személyesen fogadta Milorad Dodikot, és fontos témákról egyeztettek.