Éjjel is működnek a mérőszerkezetek, nem kevés gyorshajtót mérnek be a rendőrök, és ez nemcsak Budapest környékén van így.
Ismét sok diák volt ki az utcákra, hogy a tanárokért tüntessenek, hangsúlyozván, hogy az oktatás nemzeti ügy.
Márki-Zay Péter megosztotta, a kiperelt dokumentumokból kiderült, hogy az MVM által a CÖF-CÖKA számára biztosított összegből 433 millió forintot 4 darab 1-2 perces videókra költöttek.
Hazánk több szempontól is versenyhátrányban van ilyen téren, a régióban a nyelv, a Nyugattal összevetve pedig a fizetések miatt.
Magyarországon minden második megváltozott munkaképességű embernek van állása, 10 évvel ezelőtt ez az arány mindössze 18 százalékos volt.
A Fidesz azon a véleményen van, hogy lenne miért idegeskednie Budapest főpolgármesterének, ha tükörbe néz.
A katás adózási formát választó vállalkozók túlnyomó többsége mostanáig vagy elkészítette valahogy a könyvelését magának, vagy évente egy-két alkalommal vette igénybe könyvelő segítségét, ami a szakma által elvégzett munka töredékét tette csak ki, a katás adózás módosításával azonban megugrott az igény a könyvelőkre.
A rendelkezésre álló információk alapján idén szeptember végéig közel ugyanannyi zöld rendszámot adtak ki, mint tavaly egész évben.
A járóbeteg-szakellátás fejlesztése mellett új terápiás gépeket, valamint lézerterápiás és lökéshullám-terápiás eszközöket is beszerez a kórház.
Orbán Viktor a Kossuth Rádióban tette fel az egyik legfontosabb kérdést az USA kapcsán, aminek válaszára sokan kíváncsiak lennének.
A kormány ismételten közölte, hogy szerintük "egyedül a baloldal akadályozza" a pedagógus-béremelést, ám közleményük szerint "a kormány elkötelezett a pedagógusok bérének további emelésében".