13,7 milliárd forint támogatást fordít a kormány a nem állami intézményekben beadott koronavírus-oltások támogatására, derül ki a Magyar Közlönyből.
Komoly tűzesettel nézhettek szembe a tűzoltók, egyelőre nem tudni, hogy miért csaptak fel a lángok Budakalászon.
Az Anna Fürdő bezárása is napirenden van, legalábbis a termál és wellness részlegé.
A Nézőpont Intézet által közzétett közvélemény-kutatás eredményei szerint a megkérdezettek 50 százaléka úgy véli, a nyugati szankciók többet ártanak Európának, mint Oroszországnak.
Palkovics László a zéró kibocsátásról, a szintetikus üzemanyagokról, valamint a kitűzött célok elérését lassító nehézségekről is beszélt.
A hódmezővásárhelyi 75 éves hölgy ebéd közben lett rosszul, a férj azonban nem habozott, azonnal felhívta a mentőket és újraélesztette feleségét.
A népszámlálás október elsejei indulásától most péntek reggel 7:00 óráig 2,2 millió címről 4,7 millió személyi kérdőív érkezett be a rendszerbe a KSH által közzétett legfrissebb adatok szerint.
Mivel olyannyira felbőszült a látottakon, a nő még a locsolócsövet is elvágta, hogy a lehető legjobban megnehezítse az által felgyújtott ház oltási munkálatait.
Egy Duster sofőrje hihetetlenül felelőtlen módon és abszolút tekintet nélkül a többi autósra, fogta magát és egy olyat előzött, hogy csak pislogunk.
Egészen kellemes napnak ígérkezik a szombat: a melegfront miatt akár 20 fok is lehet napközben, noha tartósabb napsütésre inkább az ország keleti felén számíthatunk.
A 17 éves fiatal lány szeptember 12-én engedély nélkül távozott a hőgyészi gyermekotthonból, ám azóta nem adott magáról életjelet és a rendőrök nyomát sem találják.