Gyengülést mutatott a forint a főbb devizákkal szemben szerda estére a devizapiacon.
A tűzoltók mellett a mentők is megérkeztek a helyszínre, egyelőre keveset tudni a baleset körülményeiről.
Nem sokkal a bejelentés után a rendőrség intézkedett, és kiderült, hogy a férfi részegen ült a volán mögé.
Újabb fontos nap az Országgyűlésen, ami alatt az az orosz-ukrán háború miatti veszélyhelyzet meghosszabbítása is téma lesz.
Az osztálytársak közül többen is azt gondolták, hogy Zsombor esetleg fázik, és egy kis meleget akar beengedni az őszi napsütésben, amikor az óra közepén az ablakhoz sétált.
Varju László szerint sem az ukrajnai háború, sem az Oroszország elleni szankciók nem okoztak jelentős energiaválságot Európában, Magyarország azonban kilóg a sorból.
Noha a köd szerdán is velünk marad, rétegfelhőzet idővel szakadozásnak indul, ennek okán pedig komoly esélyünk van egy kis napsütésre is.
A korábbi MSZP-s képviselő elmondta, hogy neki is sok munkája van abban, hogy az EU még többet követelt Magyarországtól a pénzekért cserébe.
Vannak napok, amikor siet az ember, de ez nem mentség arra, ha valaki szembe hajt be egy körforgalomba.
Farkas András, a NyugdíjGuru alapítója úgy véli, ahelyett, hogy egyszeri juttatást biztosítanak a nyugdíjasoknak, inkább rendszeres, havi emelésre lenne szükség a nyugdíjak esetében, hiszen az elszálló rezsi-, élelmiszer- és gyógyszerárak miatt nehéz helyzetbe kerülnek az idősek.
Az Országgyűlés keddi ülésén napirend előtti felszólalásában a Párbeszéd rámutatott, a jelenlegi válság súlyosabb, mint a 2008-as volt, felelősként pedig az Orbán-kormányt nevezte meg a párt.