Kedd reggel újabb súlyos vonatbaleset történt, most Győrszabadhegy közelében gázolt el a vonat egy embert.
A korábbi budapesti főpolgármester 2020 óta ült az igazgatótanácsban, és mellette Orbán Viktor miniszterelnök politikai tanácsadójaként dolgozik.
A férfi engedély nélkül hagyta el az ingatlanját, a rendőrök nyomozni kezdtek, majd arra jutottak, hogy a férfi Belgiumban bujkálhat.
Egy névtelen kiskereskedelmi forrás arra szólította fel az Európai Bizottságot, hogy lépjen közbe, mert ha a magyar kormány ezt is „megússza”, további problémák jöhetnek.
Úgy tűnik, jobb napja lehet a forintnak, mint hétfőn, hiszen erősödéssel nyitott a magyar pénznem.
Többek között vonatkimaradásokra kell számítani, illetve jelentősen hosszabb eljutási időre a felsővezeték leszakadása miatt az érintett vonalon.
A vissza nem térítendő támogatás a háziorvosi és házi gyermekorvosi szolgálatok eszközeinek beszerzésére vonatkozik.
Hajnalban ismét köd képződik, és elszórtan gyenge eső sem kizárt, ráadásul akár fagypont alá is zuhanhat a hőmérséklet. Napközben sem lesz vidámabb a hangulat, hiszen borult időnk lesz, a maximum hőmérséklet pedig jellemzően 10-14 fok körül alakul.
Ez alapján a 95-ös benzin 677 forintba fog kerülni literenként, míg a gázolaj literjéért 742 forintot fognak elkérni.
Budapest főpolgármestere megosztotta, a jövő évre vonatkozóan nem kizárható, hogy lesznek nehézségek, az elszálló energiaárak miatt pedig úgy határoztak, napi áron fogják beszerezni az áramot.
Az adventezőket korábbi népszerű programok és számos újdonság is várja.