A novemberinél csak a decemberi hónap lehetett erősebb.
„Emberé a munka, Istené az áldás”: istentiszteletet tartottak Mosonmagyaróváron az idei év terméséért, amely kapcsán Nagy István agrárminiszter mondott néhány szót.
A Duna House legfrissebb közleménye szerint a magyar családok közel fele energetikai korszerűsítésre fordítja az otthonfelújítási támogatást.
Olyan súlyosak voltak a sérültek sérülései, hogy már nem lehetett megmenteni az életüket, elhunytak a helyszínen.
Változékony az árfolyam az elmúlt hetekben, s nagy valószínűséggel ez a tendencia nem is ér véget addig, amíg meg nem születik a döntés az uniós pénzek kapcsán.
Januártól már a Deák Ferenc téren és a Ferenciek terén is megállnak a szerelvények a jelenleg is felújítás alatt lévő 3-as metróvonalon.
Peter Klekner, a Kifli magyarországi vezérigazgatója úgy véli, jó dolog az árstop, noha meglátása szerint a kivitelezésben lehetne min változtatni.
A tájékoztatás szerint egy magántársaság mozdonya gyulladt ki Nagyszentjános állomáson, ami miatt késésekre kell számítani.
Van, amiből biztosan nem fog engedni a magyar kormány, mégpedig az energiaellátás biztosításából.
Az új kút napi 600 hordó termeléssel indul, későbbi tervezett 700-1000 hordós termelése mintegy 10 százalékkal növeli a Mol Magyarország és 5 százalékkal Magyarország kőolajkitermelését.
A két új minisztérium felállítása mellett átnevezik a Lázár János vezette Építési és Beruházási Minisztériumot.