Ez a hétfő egyértelműen a forint napja volt.
A Mol azzal indokolta a lépést, hogy az országos ellátási szempontok prioritást élveznek.
Nagy István, az Agrárminisztérium minisztere számolt be arról, hogy hány hatósági áras tüzelő jutott el a háztartásokhoz.
A bank gyakorlatainak vizsgálata során több jogsértésre is fény derült, az MNB szerint pedig ezek mind olyan problémák, melyeket azonnal ki kell javítani.
Sokan várták már ezt a pillanatot, amikor útjára engedik az adventi villamost Budapesten.
A megkérdezettek többsége állította, hogy sokkal kényelmesebb, gyorsabb és biztonságosabb így vásárolni.
A rengeteg kritika ellenére is lehetséges, hogy Karácsony Gergely komoly esélyekkel indulhatna a következő budapesti választásokon.
Két ember vesztette életét Patakon, amikor kigyulladt egy családi ház.
A leakciózott tételek november 25-én, pénteken 0 órától válnak elérhetővé, ám itt is érdemes korán érkeznie annak, akinek konkrét céljai vannak a vásárlást illetően.
Szijjártó Péter szerint a szankciók miatt Európa gazdasága recesszió felé rohan, amiből összességében csak egy módon lehet kimaradni.
Egyre több csaló tűnik fel az interneten az ünnepeket megelőzően, ennek kapcsán hívta fel most a figyelmet a Lidl.