A szomorú esetet a síkomplexum is megerősítette.
Az aukciós átlaghozam 14,69 százalék volt, 13 bázisponttal magasabb az előző aukcióhoz képest.
A kamion rakterében 17 illegális migránst találtak, akiknek veszélyben volt az életük, így lehetséges, hogy másképpen már nem lennének életben.
A probléma a somogyi kistelepüléseken merült fel, ahol nem tudják átvenni a hivatalok működését.
Holnaptól már 28 forint lesz a különbség a gázolaj javára.
Csütörtökön is vegyesen mozgott a forint, nem igazán találta a helyét a főbb devizák között.
Nem ő volt az egyetlen, aki szép összegeket kaszált jogellenes tevékenységével: 12 másik vádlottja is van az ügynek.
A Kossuth tér is érintett, hetekre lezárják a villamosforgalom elől.
A Sierra Leonéból érkező férfi gyomrában csaknem egy kiló kokaint találtak.
17 covid-fertőzött életét már nem lehetett megmenteni, akik többségégében idős, krónikus betegek voltak.
Noha betegségére hivatkozva fellebbezett a zenész, ezt elutasították, így ténylegesen be kell vonulnia a börtönbe.