A magyar kormány is arra számít, hogy ugrásszerűen fog változni a pedagógusok helyzete, és sok fiatal dönt majd úgy, hogy erre a pályára lép.
Szombat reggelig több mint 24 ezren írták alá, mondván, ez lenne a helyes lépés, mások azonban egyáltalán nem értenek ezzel egyet.
Átlagosan minden harmadik településen van ilyen intézmény.
Az eset körülményeit a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretein belül vizsgálja.
A BKK bejelentette, 210-es számjelzéssel új buszjáratot indítanak Budapesten.
Nem várt csapadékmennyiséget kaptak a Sopron térségében élők
A 130 éves cukrászdát a megnövekedett rezsiárak miatt zárták be.
Idén X. alkalommal rendezik meg az Országos Rendőr- és Tűzoltónapot Budapesten.
Olyan összegeket kérnek el a horgászoktól, hogy mondhatni luxushobbivá vált Magyarországon a népszerű és kedvelt tevékenység.
Nem tétlenkedett a fogyasztóvédelmi hatóság, számos üzletet bírságoltak meg.
Egy pillanatig sem gondolkodott az egyenruhás, és határozott fellépésével megakadályozott egy öngyilkossági kísérletet.