Noha a viharos erejű szél az idő előrehaladtával enyhülni fog napközben, a hőmérséklet maximum 3-5 fok környékén alakul pénteken.
Lehetséges, hogy egy lenyelt csontdarab okozta a kétéves gyermek halálát, akit nem tudott megmenteni a nevelőszülő.
Újabb vonatbaleset történt, legutóbb Bicskén, ahol elsodort egy embert a vonat, a körülmények viszont egyelőre nem ismertek.
A zenei fesztiválok idén még a korábbiaknál is drágábbak lesznek, így érdemes igen vastag pénztárcával készülni.
Néhányan már kezdik megszokni a kialakult helyzetet, ám egy szakértő szerint érdemes elkerülni az állatokat, mert különösen veszélyesek is lehetnek.
Változékony időnk lesz hétfőn: éjszaka részben felszakadozik a felhőzet, így délelőtt napsütésre számíthatunk, ám délután visszatér a csapadékos időjárás.
Gál József szerint egy tragédiának kellett megtörténnie ahhoz, hogy ráeszméljünk, milyen természeti kincsek vesznek körül minket, amelyek védelmében még mindig nem teszünk eleget.
A kisbusz szabályosan közlekedett az M0-s autóúton, ám egy autós ezt abszolút figyelmen kívül hagyva száguldott, majd belerohant a kisbuszba.
A 23 éves nő február közepén vesztette életét, amikor egy külföldi sofőr elgázolta a villamosmegállóban.
Úgy tudni, hogy Fót térségében gyulladt ki egy építmény, a füst pedig az M3-as autópálya irányába száll.
A 15. héten megtartott számsorsoláson is szép nyeremények születtek.