A bruttó átlagkereset 655 600 forint volt tavaly decemberben, ami 16,4%-kal százalékkal magasabb az egy évvel korábbihoz viszonyítva.
Erősödött és gyengült is magyar valuta kedden.
Fontos információval szolgált a vállalat.
Az idei évről egyelőre még nem áll rendelkezésre statisztika, de az első hat hónapban többen is kaptak százezres nagyságrendű halvédelmi bírságot.
Csak az kap értesítést, akinek legkevesebb egy adónemen 5000 forintot meghaladó tartozása áll fenn, vagy 1000 forintnál több túlfizetése.
Egy család hat tagja agresszív módon reagált arra, hogy rendőrök érkeztek a helyszínre, hogy intézkedjenek csendháborítás miatt.
A magyarok imádnak utazni, és sokan vannak, akik tudatosan gyűjtenek erre a célra.
Ez az információ minden nyugdíjas és nagycsaládos számára fontos lehet, meg is vannak a pontos dátumok.
Szolnokon a honvédelmi miniszter és a vezérkari főnök fogadja majd a földi maradványokat szállító repülőt.
A taxis azt gondolhatta, megúszhatja, de nem így lett, két rendőrnek köszönhetően lebukott, és gyorsan felelősségre is vonták.
A színművész interjúja során többek között azt is elmondta, hogy semmire nem emlékszik azokból a napokból, amikor válságos állapotban volt.