Orbán Viktor és Donald Trump között nagyon jó a kapcsolat, mindketten elismerően beszélnek a másikról.
Sajnos a szerda sem lesz esőmentes, ez most nem a legjobb időszak a nyáron.
A klub tulajdonosa hangsúlyozta, vizsgálják az esetet, közönségüket pedig biztonsági okokból szűrik, nem faji alapon.
A számok azt mutatják, hogy merdeken nő az okoseszközös fizetések száma.
Az 55. Kékszalag Nagydíjon is lehetőség van véradásra, amivel akár emberek életét menthetjük meg.
Emlékérmét bocsátott ki a Magyar Nemzeti Levéltár tiszteletére a Magyar Nemzeti Bank.
Egyik ismerőse elmondta, remek kapcsolata volt a családjával, s azt tervezte, hogy külföldön munkát vállal, majd családot alapít.
Furcsa tragédia történt a Gellért-hegyen, ahol egy 63 éves férfi zuhant a mélybe, majd életét vesztette.
A tűzoltóknak gyors munkát kellett végezniük, mert a lángok időközben két másik gépkocsira is átterjedtek.
Volt már ennél sokkal jobb napja a forintnak, mely gyengülést mutatott kedd estére.
Erre utal a speciális, egyedire kért rendszáma is, és az, hogy többen ismerték a kocsit a másik kerületekből, de a sofőr sem volt ismeretlen.