A gyógyszert minőségi hiba miatt vonták ki a forgalomból.
Egyirányúsítják az Üllői utat a XVIII. kerületi Petőfi utca és a Béke tér között július 8-tól, szombattól várhatóan novemberig a városközpont felé, mert felújítják az útpályát. A változás érinti az ott közlekedő buszokat is, de a villamosok forgalmát nem befolyásolja – írja a BKK. Közúti változások: Felújítják az Üllői út XVIII. kerületi szakaszának egy részét […]
A teljes építésügyi szabályozás rendszerbe foglalása a cél az új törvénycsomaggal.
Az egyik sérültet már nem lehetett megmenteni, az élettel összeegyezhetetlen sérüléseket szenvedhetett a balesetben.
Infláció ide vagy oda, a lakásárak egyszerűen nem tudnak lépést tartani az inflációval.
Fogalmazzunk úgy, hogy a következő héten megmutatja a foga fehérjét a 2023-as nyár.
A sikersorozata március óta tart, ugyanis korábban egy szakértők által részlegesen xantorisztikusnak nevezett pontyot, illetve egy 30 kilót meghaladó pontyot sikerült kifognia.
Kun Áron László Budapesten tűnt el, jelenleg is keresik, és orvosi segítségre szorulhat, így minél hamarabb meg akarják találni.
Bakondi György hangsúlyozta, meg kell akadályozni a kötelező kvóta bevezetését.
Az egyik sérült olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett rajta segíteni, végül elhunyt.
Péntek estére valamelyest erősödést mutatott a forint a devizapiacon.