Friss Hírek
Messi bekerült Koeman első csapatába a Barcelonánál, két másik nagy sztár nem
Lionel Messinek továbbra is bérelt helye lehet a csapatnál, független attól, hogy nemrég még távozni akart, és szándékosan az edzéseket sem látogatta.
Leharapta egy börtönőr ujját a büntetését töltő Mafia-vezér
Nem mindennapi eset történt a római Rebibbia Börtönben, ahol egy éppen életfogytiglani büntetését töltő szicíliai maffia-főnök összetűzésbe keveredett egy börtönőrrel, majd leharapta és lenyelte annak kisujját
Koronavírus – Nem tudjuk már hova temetni a halottakat
Ha az elmúlt hetek során Indiáról volt szó, az általában azért volt, mert újabb és újabb rekordot döntöttek a koronavírus-járvány tekintetében, a fertőzés olyan súlyossá vált, hogy már közel napi 100 ezer beteget azonosítanak.
Könnygázzal oszlatták a fedél nélkül maradt menekülteket
Mint ismeretes, leégett a görög Moria menekülttábor, mely nagyjából 13 ezer menekült ideiglenes lakhelyéül szolgált. Az eseményeket követően demonstrációk indultak a menekültek részéről, melyeket a rendőrségnek könnygázzal kellett szétoszlatnia.
Jobb, ha Messi szakembert fogad fel a távozásához, mintsem az apját
Egyre több kritika éri Lionel Messi édesapját, aki a fiát képviseli, de a jelenlegi helyzet túlnőhet rajta, a tudásán és a tapasztalatán.
Koronavírus-fertőzés miatt több színházi előadás is elmarad
Saját Facebook-oldalán megosztott közleményében bejelentette a Vígszínház, hogy a koronavírus-járványra való tekintettel elmaradnak a Vígszínház és a Pesti Színház hétvégi előadásai, a Mágnás Miska és az Annak Karenina.
Hamarosan forgalomba kerülhet egy vadonatúj koronavírus elleni szájmaszk
A speciális arcvédőt kifejlesztő izraeli vállalat az elkövetkező hetekben pekingi laboratóriumokba küldi a védőfelszerelést, ahol ellenőrizni fogják, képes-e a maszk semlegesíteni a fertőző COVID-19 részecskéket még többszörös mosás után is.
Komoly gondokat okoznak a SpaceX műholdjai a csillagászoknak
Az egyre sokasodó Starlink szatellitekkel meggyűlik a baja az asztronómusoknak, mivel annyira fényesek, hogy nehéz miattuk kémlelni az univerzum bizonyos pontjait.
Koronavírus-rekord a világ egyik legnépesebb országában: rengeteg új fertőzött
Indiában napról napra döntenek negatív rekordot a koronavírus idején, ami ismét egy egészen magas számot hozott a hatalmas lakosságú országban.
Koronavírus – naponta dőlnek meg a fájó rekordok a szomszédos országban
Túlzás nélkül kijelenthető, hogy Ukrajnában nagyon komolyra fordult a koronavírus-helyzet, ugyanis az elmúlt napokban sorra dőlnek meg náluk a negatív rekordok.
Bejelentették a Sony PlayStation 5 új bemutatóját: izgalmas lesz
Egyre közelebb és közelebb kerülünk ahhoz, hogy új információkat kapjunk a Sony next-gen konzoljáról, ami PS5 néven fut.
Mindenkit lenyűgözött az Xbox Series S: a tökéletes választás?
Nagyon nagy meglepetéssel szolgálhat a Microsoft olcsóbbik és kisebbik next-gen konzolja, mely igazán jó áron érhető el, és cserébe komoly teljesítményre képes.
Nemazalány a hónap egyik legérdekesebb szettjében köszönt be
Halastyák Fanni egy igazi „kaméleon”, aki bármikor képes átváltozni, de bármilyen ruhát is viseljen, mindig csinos és szexi.
Premier League – játékosok, akiket az utca sohasem felejt
Vége a Premier League szünetnek, ami alkalmából különleges összeállítással készültünk.
Egy újabb koronavírus elleni vakcinajelölt tesztelését kezdték meg Európában
Az amerikai Merck & Co gyógyszergyártó cég képviselői bejelentették, hogy kifejlesztették saját készítményüket, amelynek hamarosan elindulhatnak az első fázisú emberi kísérletei az öreg kontinensen.