Friss Hírek
Mexikót csak három ország előzi meg koronavírus-halálban: negatív rekord
Mexikóban is egy újabb negatív rekord és mérföldkő született, ami mögött rengeteg a vírusban elhunytak száma.
Csak kevés helyen robbant be úgy a járvány, mint Magyarországon
Amíg az Egyesült Királyságban, az Egyesült Arab Emirátusokban megduplázódott a napi esetszám, addig hazánkban és a cseheknél ezer feletti új fertőzöttet azonosítottak, ami az egyhetes mozgóátlag alapján komoly növekménynek mondható.
Decemberre sokkal halálosabbá válhat a koronavírus-járvány
Az egyik neves amerikai kutató szerint a pandémia az ősz és a tél folyamán korábban elképzelhetetlennek hitt intenzitással terjedhet, aminek súlyos következményei lehetnek az egész világon.
Hajdú Péter és a csodálatos kedvese, Eszter a Balatonon
A pár nagyon boldognak tűnik, akik igyekeznek kihasználni a lehetőséget a „szeptemberi nyárban”. A Balatonon hajókáztak a hétvégén.
Ezeket kaphatjuk a pénzünkért cserébe, ha a PS5-öt választjuk
Az eddig megjelent információk alapján nem lesz könnyű választásunk, ha új konzolt szeretnénk vásárolni a next-gen piacon.
Vasvári Vivien még a Marson is szupermodell lenne
Rég írtunk Vivienről, így éppen ideje volt hírt adnunk róla, aki legutóbb egy nagyon érdekes szerelést öltött magára, ami részben a 90-es éveket idézi.
Japán kész mélyen a zsebébe nyúlni családok és vállalatok védelme érdekében
A potenciális új japán kormányfő készen áll arra, hogy még mélyebben nyúljon a zsebébe a koronavírus idején, amivel újabb segítséget nyújtanak a háztartásoknak és a vállalatoknak.
Durván kockás hasat villantott az egyik legígéretesebb F1-es pilóta
A fiatal versenyző testzsír-százaléka minden bizonnyal messze átlagon felüli, ami jól látszik a testén. Neki lehet a legkockásabb hassa az F1-ben.
Ennyien halnak meg átlagosan naponta koronavírusban Brazíliában
Brazíliából is aggasztó számok futottak be, független attól, hogy a korábbi számokhoz képest visszaesés tapasztalható.
Egy másik európai országban is napi koronavírus-rekord született
Több európai országban dőlnek meg a napi rekordok. Ezúttal egy Magyarországhoz közeli országban jelentettek hasonlót.
Egy újabb ország lépte át a 700 ezres koronavírus-fertőzést
A koronavírus terjedésével több országban is átléptek bizonyos határokat a negatív rekordok listáján, amire korábban nem számíthattunk.
Kanadában március óta nem volt példa erre a koronavírus idején: remény
Egy igen fontos mérföldkő született Kanadában, amire március óta nem volt példa. Rengeteg kanadai könnyebbülhetett meg.
A folyamatosan növekvő esetszám ellenére az enyhítéseken gondolkodnak Olaszországban
Egyre több olyan koronavírus-fertőzött található Olaszországban, akiknek állapota kórházi kezelést igényel, ám ennek ellenére gondolkodnak azon, hogy a jelenleg érvényben lévő szabályokon enyhítsenek-e.
Lassan 36 éves lesz a Barátok közt sztárja, de még mindig egészen elbűvölő
Szabó Erika remekül harcol az idő ellen, persze csak képletesen, mert nincs erre szüksége, már csak a genetikája miatt sem.
Hatalmas kihívást jelenthet majd az oltóanyagok szállítása
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szerint a történelem egyik legnagyobb közlekedési kihívása lehet, hogy mindenhova, megfelelő mennyiségben eljuttassák a kész koronavírus-védőoltásokat