Friss Hírek
12 milliárd dollárral támogatná a Világbank a koronavírus-vakcina disztribúcióját a szegényebb országokba
A Világbank keddi jelentéséből megtudhattuk, hogy töménytelen pénzmennyiséget pumpálnának a fejlődő országok számára annak érdekében, hogy mindegyik államba eljuthassanak a vakcinák megfelelő mennyiségben.
Thaiföld már a turisták fogadására készül a koronavírus idején
A világhírű üdülőhely készen állhat arra, hogy újra turistákat fogadjon, de nem olyan körülmények között, mint korábban, még a világjárvány előtt.
Így kezeli a labdát a Chelsea nagy igazolása: nem gyenge…
Egy újabb kis szösszenet a Chelsea edzéséről, és arról, hogy Ben Chilwell ilyen kvalitásokkal rendelkezik, aki az edzéseken nemcsak a bombáival, vagy a védekezéséivel hívja fel magára a figyelmet.
Újabb negatív rekord Romániában, terjed a koronavírus
A világjárvány egyre több európai országban érezteti a hatását a második hullám kialakulásával, és többek között Bukarestet sem kerüli el a fertőzés.
Hajdú Péter semmit sem zár ki, és semmit sem erőltet: a nagy eljegyzés!
A neves televíziós szakember, műsorvezető és üzletember igen őszintén beszélt az eljegyzéséről, a nála sokkal fiatalabb kedvesééről, akivel boldogan élnek.
Kiderült, mikor kerülhetnek az új iPhone 12 mobiltelefonok az Apple-boltokba
Ismét bizalmas információk szivároghattak ki a cupertinói nagyvállalat háza tájáról, ugyanis fény derülhetett arra, pontosan melyik időpontban kezdődhet meg a legújabb iPhone disztribúciója.
Az Atletico Madrid tárt karokkal várja Lionel Messit
A madridi csapat készen állna arra, hogy leszerződtesse Lionel Messi Luis Suarez mellé, így újra összeállhatna a nagy duó, mint éveken át a Barcelonánál.
A maffia megkörnyékezte a koronavírus miatt bajba jutott olasz családokat
Az olasz hatóságok közlése szerint a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került olasz családok körül megjelentek a maffia tagjai, hogy segítséget nyújtsanak.
Szakszervezet: nem merült fel a vásárlási idősáv visszavezetése, de nem is kell
Budenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke úgy fogalmazott, hogy az idősek kihasználják a délelőtti időszakot a bevásárlás elintézésére, mivel abban az idősávban alapvetően kevesebben fordulnak meg az üzletekben.
Szlávik János szerint ekkor lehet koronavírus-vakcina
Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház Infektológiai Osztályának főorvosa az ATV Start című műsorának vendégeként fogalmazott úgy, hogy szerinte már jövő év elejére meglehet az első biztonságos koronavírus elleni oltóanyag.
Kivonták a forgalomból a Müller egyik süteményét
Fémdarabkákkal szennyeződhetett a termék, ezért visszahívja a fogyasztóktól és egész Magyarországon kivonja azt a forgalomból a Müller.
Újabb rossz hírek Párizsból: egyre több a súlyosabb beteg
A párizsi régió kórházainak adatai nem tűnnek pozitívnak, amiről a helyi régió egészségügyi hatóságának vezetője számolt be a France Inter rádióban.
Koronavírus – holnaptól életbe lép a vészhelyzet egy szomszédos országban
Október elsejétől veszélyhelyzetet hirdetett a szlovák kormány, melynek időtartamát első körben 45 napban határozták meg.
BL: ezeket a sztárcsapatokat hozhatja Magyarországra a Fradi
A Ferencváros 25 év után sikeresen bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe, amire nemzetközi szinten is felfigyeltek. Ezzel a magyar klub ott is van az elitben, és igazán nagy csapatok ellen játszhatnak. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) csütörtökön tartja a Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolását és ezzel egyidejűleg megnevezi az elmúlt idény legjobbjait. A BL-ben 26 csapat […]
Több mint 60 millió koronavírus-fertőzött Indiában?
Egy új tanulmány szerint valójában több mint tízszer annyi koronavírus-fertőzött lehet Indiában, ami még mindig egy kisebb szám, tekintve azt, hogy a lakosság 1.3 milliárdot ölel fel.