Fontos Hírek
Szakértők szerint ezekkel az intézkedésekkel jelentősen javulhatna az albérlők és a bérbeadók helyzete is Magyarországon
Más, fejlett országok bevált stratégiáit kölcsönöznék a hazai albérletpiac egyre komolyabb problémáinak megoldására.
Szaúd-Arábia rekordszámú kivégzés után akar bekerülni az ENSZ Emberi Jogi Tanácsába
Erősen ellentmondásos a helyzet: Szaúd-Arábia rekordszámú kivégzést hajtott végre idén, mégis beülnének az ENSZ Emberi Jogi Tanácsába.
Vitézy Dávid szerint Karácsony Gergely Orbán Viktort másolja
Ugyanakkor pár pozitívumot is megemlített.
Négy hét, 160 gyorshajtó – még mindig rengeteg autós száguldozik az Árpád hídon
Valamiért még mindig nagyon sok az olyan autós, aki nem hajlandó betartani a sebességhatárt a hídon, ahol már több brutális és halálos kimenetelű baleset is történt.
Keddtől újabb áremelkedés jön a kutakon, ennyit fizethetnek majd az autósok
A benzin ára 3 forinttal, a gázolajé 6 forinttal megy feljebb holnaptól.
Súlyosabb büntetést szabnának ki a kokainos taxisra, aki 2020-ban Halgas Tibor focista halálát okozta
A Ferihegyi úti tragédia ügyében megalapozatlan ítéletet hoztak, most súlyosbíthatják azt.
Még mindig nem tűnt el az afrikai sertéspestis, nem csökkenhet a magyar gazdák figyelme
A Nébih figyelmeztette a gazdákat, noha jól állunk a védekezésben, nem lehet hátradőlni.
Egymillió forintot ad egy magyar település, ha valaki odaköltözik
A településen jelenleg 3-5 millió forint közötti áron lehet ingatlant vásárolni, ami miatt a helyi vezetés reméli, hogy az egymillió forintos támogatás vonzó lehet az új lakók számára.
Októberben érkezhetnek az új AI-funkciók az iPhone 16 készülékekre
Noha eredetileg arról volt szó, hogy az iPhone 16 széria Apple Intelligence funkcióval, még mindig várat magára a bevezetés.
Hihetetlen, erre a második világháború óta nem volt példa
Elsüllyedt az új-zélandi haditengerészet egyik hajója Szamoa partjainál, 75 embert kellett kimenteni.
Lassan, de biztosan visszatérnek a magyarok a boltokba
Bővült a kiskereskedelmi forgalom augusztusban, a KSH bizakodó.
Nem mindennapi alakuló ülés Óbudán: a polgármester a fogdából tette le az esküt
Mindeközben a A Börtön Ablakában című szám szólt a háttérben.
Megszólalt a Ferencváros edzője a Paks elleni váratlan vereség után
Pascal Jansen talán az eddigi leggyengébb NB1-es mérkőzésén van túl a Ferencváros edzőjeként, de nem aggódik.
Levágták egy mexikói polgármester fejét, majd azt egy teherautó tetejére tették
Még egy hét sem telt el a hivatalba lépése után, meggyilkolták a mexikói polgármestert, aki már a sokadik ilyen áldozat az országban.
Halálos robbantást hajtottak végre a pakisztáni Karacsi repülőtér közelében
Két ember életét már nem lehetett megmenteni, mellettük nyolc sérültről tudni, így lehetséges, hogy tovább nőhet az áldozatok száma.