Fontos Hírek
A Hezbollah vezetője szerint Izrael két perc alatt 5000 embert vett célba
Súlyos vádakat fogalmazott meg a Hezbollah vezetője, aki azzal vádolja Izraelt, hogy 2 perc alatt 5000 embert vett célba.
Árvízhelyzet: a zsákokat és a töltőanyagot is ellopták Halászteleknél az éj leple alatt
Úgy tűnik, van, akinek semmi sem szent.
Megvan a dátum: ekkor valósulhat meg a vita, amin Magyar Péter és Orbán Viktor is jelen lesz
Kiderült, mikor kerülhet megrendezésre a vita, mely az árvíz miatt elmaradt.
A japán kormányfő válaszokat követel Kínától a japán gyermek halála kapcsán
A kisfiút megkéselték, s olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét vesztette. Japán most válaszokat követel a Kínában történt tragédia kapcsán.
Zöld utat kaptak az interszexuális bokszolók, már ők is indulhatnak a világbajnoki címért
Ez azt jelenti, hogy semmissé vált a Nemzetközi Bokszszövetség korábbi döntése.
Teljesen megszűnt a közúti összeköttetés Kisoroszi és a külvilág között
A polgármester azt mondta, a tegnap este közölt vízügyi előrejelzés szerint egy hétig lesznek elzárva.
Az Alibaba is beszállt az AI-versenybe: 100 új nyílt forráskódú AI-modellt ad ki
Az Alibaba szemmel láthatóan arra törekszik, hogy ne maradjon le az AI-versenyben riválisaival szemben.
Három holttestre bukkantak egy szegedi lakásban
Állítólag mindhárman öngyilkosságot követtek el.
Hatalmi harc folyik a Sinaloa-kartell vezetéséért, legkevesebb 30 ember halt meg Észak-Mexikóban
Mióta letartóztatták a kartell korábbi vezetőjének fiát, megállás nélkül folyik a harc a kartell vezetéséért, melynek következtében két hét alatt 30 ember vesztette életét.
Hatalmas meglepetéssel készül a Sony: szeptember végén jön a State of Play
Noha korábban pletyka szintjén már felmerült a dolog, most több jelentésben is arról számoltak be, hogy a Sony szeptember végére tervez egy State of Play eseményt.
Nem mindennapi életmentő műtétet hajtottak végre egy 9 éves kislányon a Heim Pál Gyermekkórházban
Az egyedülálló beavatkozás több órát vett igénybe.
Szentkirályi Alexandra Karácsony Gergelynek: Mikor lép már a budapestiek érdekében?
A politikus néhány napja egy kérést intézett a főpolgármesterhez, miszerint tegye lehetővé, hogy a BKK járatait mindenki ingyenesen használhassa a rakpart lezárása idejére.
Ezúttal csalás vádjával állítják bíróság elé a már halálra ítélt vietnámi ingatlanmágnást
Noha a halálos ítéletnél súlyosabb nem létezik, mégis újra bíróság elé állítják a nőt.
Rubint Réka mélységesen felháborodott a fiát ért támadások miatt árvíz idején
Rubint Rékánál betelt a pohár, és egyértelművé tett pár dolgot, miközben a nagyobbik fia, Schobert Norbi Jr. folyamatosan segíti az árvíz elleni védekezést.
Súlyos botrány egy vidéki iskolában, büntetésből alsóneműre vetkőztették a gyerekeket
Van olyan diák, aki emiatt már egy másik iskolába jár, annyira félt a megszégyenítéstől.