Furcsa baleset történt Adony és Perkáta között, ahol vasúti sorompónak ütközött egy autós, majd azt azzal a lendülettel ki is döntötte.
Megrázó halálos baleset történt Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, Tard közelében, amiben két embert meghalt.
A Váralagútban vesztette el uralmát a motorja felett a motoros, akihez mentőt is riasztottak.
Számos téves állítás jelent meg a tragikus baleset kapcsán, ám most kiderült az igazság.
Forgalomkorlátozás van érvényben az érintett útszakaszon.
Jelenleg is a 16 éves fiú életéért küzdenek az orvosok, akit elgázolt egy autós, majd gyorsan továbbhajtott.
Súlyos baleset történt Ásványráró és Dunaszeg között csütörtök délután, ami miatt egy sérültet ki kellett emelni a roncsból.
A főút érintett szakaszán teljes útzárat rendeltek el.
Úgy tudni, hárman utaztak az autóban.
Egy Szentesről Szolnokra tartó vonat üközött össze egy mezőgazdaság vontatóval, ami miatt hosszabb eljutási időre kell számítania az érintett vonalon.
Sorra történnek a balesetek az utakon, legutóbb Budapest III. kerületében történt egy hármas karambol.