Újabb súlyos baleset történt az utakon, most Velencén, ahol két autó frontálisan ütközött össze egymással.
A tragédiában egy 21 éves férfi is életét vesztette.
Ismét egy hajmeresztő felvétel a Magyar Közúttól.
A MÁVINFORM arról számolt be, hogy Füzesabony közelében történt a gázolás, ami miatt egy vágányon közlekedhetnek a vonatok, míg a dunavarsányi kavicsbányánál egy sóderszállító vezetője vesztette életét.
A két személynek olyan súlyosak voltak a sérüléseik, hogy már nem tudták megmenteni az életüket.
A tragédia a műsor forgatása közben történt, a jelenlévők azonnal segíteni próbáltak, de Barna szervezete végül feladta a harcot.
Kulturált módját választották a konfliktus rendezésének.
Gacsádi Viktor r. őrmester azonnal cselekedett, és helyesen, amivel életet mentett, majd jutalomban is részesítették.
Nem sokkal a terézvárosi házomlást követően a Katasztrófavédelem elérhetővé tette a helyszínen készített felvételeket.
Nagy volt a riadalom a környéken, miután kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy többlakásos társasház.