Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
372,01 Ft
Euró
394,63 Ft
Font
462,31 Ft
Bitcoin
63,434 $

70 év után találta meg a vér szerinti családját két férfi, elcserélték őket a kórházban

1955-ben nagyot hibáztak egy kanadai kórházban, nem ez volt az egyetlen ilyen eset Manitobában.

Fotó: unsplash
Észak-Amerika

Bense Róbert

Szerkesztő
TÉMÁK

Richard Beauvais és Eddy Ambrose közel 70 éven keresztül éltek úgy, hogy fogalmuk nem volt arról, mi történt velük születésükkor. Ám egy DNS-teszt mindent megváltoztatott. Annak eredménye ugyanis rádöbbentette őket arra, hogy nem a vér szerinti családjukkal élték le az életüket.

A két férfi 2400 kilométerre került egymástól, míg Richard Sechelt városában, addig Eddy Winnpiegben élt, és mint végül kiderült, ennek épp fordítva kellett volna történnie. Eddy egy ukrán családban nőtt fel, míg Richard egy őslakos közösségben, az életük így teljesen másképp alakult. Soron kívül Magasabb fokozatra emelték a terrorkészültséget Magyarországon

Egyvalami azonban mégis közös volt bennük, szüleiket korán elveszítették, ám míg Eddy nevelőszülőkhöz került, Richardot a kanadai asszimilációs politika jegyében erőszakkal szakították el a családjától – számolt be róla a Telex. Különleges véletlen, hogy életük során mindketten találkoztak biológiai testvéreikkel, ám ez csak az ügy felgöngyölítése után vált világossá számukra.

A két férfi hivatalosan a napokban kapott formális bocsánatkérést Manitoba első őslakos miniszterelnökétől, Wab Kinewtől. Richard és Eddy a kórház súlyos mulasztásának ellenére is büszkén tekintenek vissza neveltetésükre, és mind mondták, az igazság felderítésével egy új családnak is a tagjaivá válhattak.

Manitobában nem ez volt az egyetlen hasonló ismert eset, egy korábbi alkalommal kártérítést is megítéltek két elcserélt csecsemő ügyében. Arról ugyanakkor még nem született határozat, hogy Richard Beauvais és Eddy Ambrose számíthatnak-e bármilyen anyagi kárpótlásra.

Dobrev Klára Magyar Péterről: a politikának nemcsak a celebkedésről kellene szólnia

A politikus többek között azt is elmondta, hogy mire számít az idei választáson, és hogy mit gondol a TISZA Párt alelnökéről.