16 év szünet után új lemezzel tért vissza a KFT zenekar
A Még mit nem című hatszámos anyag (EP) pénteken jelenik meg.
Márton András, a KFT vezetője, dobosa az MTI-nek nyilatkozva megosztotta, mikor jött az ötlet, s mi motiválta a zenekart arra, hogy egy új lemezt alkossanak meg:
„A történet 2020 decemberére nyúlik vissza, amikor a Covid idején tartott online zenekari megbeszélésen felvetettem, hogy megint írjunk új számokat, és a többiek ezt lelkesen fogadták. A következő évben jó sok dalötlet érkezett Dránitól (Bornai Tibor) és Nátitól (Laár András), illetve én is írtam néhányat.”
Érdekességként megemlítette, volt, aki egy ideje fiókban lévő dolgát dobta be a közösbe, de a számok többsége akkor íródott, majd a következő évben húsznál több dal ment át a zenekar szűrőjén, végül hat felvétele mellett döntöttek:
„Fontos szempont volt, hogy különböző típusú dalok szülessenek, dinamikusabbak és líraiak egyaránt.”
A házi stúdiózás után a végső, közös felvételek a Pannónia Stúdióban zajlottak, a hangmérnök Mohai György volt, a zenei producer és a keverés felelőse Háry Péter volt, aki a legutóbbi KFT-lemezen, a 2008-as A bábu visszavág címűn is dolgozott a csapattal.
A dalok hamisítatlan KFT-hangzásúak, miközben a zene a szerzők karaktereit tükrözi. A szövegek a tőlük megszokott, kissé abszurd világot képviselik. A Buszvezető a hazai tömegközlekedés visszásságait és szépségét mutatja be, az Időutazóban száz évvel korábbra, a Nyugat szerkesztőségébe is visszarepülhetünk.