Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Nagyon jó híreket kaptak a Tolnában élők, komoly fejlesztéshez jut a járóbeteg-ellátás

Jelentős mértékű fejlesztést hajtanak végre Tolnában a járóbeteg-ellátásban.

Felgyújtotta a házát, tűz következtében halálra égett a rokona

Letartóztatták azt az 53 éves férfit, aki felgyújtotta a házát, majd hagyta bennégni egyik rokonát.

Halálos balesetet okozott egy gondatlanul közlekedő 25 éves nő

Vádat emeltek azzal a nővel szemben, aki gondatlanul okozott halálos közúti balesetet. Az áldozat és a többi sérült sem használta a biztonsági övet.

Meghalt egy házaspár női tagja, akit egy Dombóvár irányából érkező vonat gázolt el

A házaspár egyik tagja olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett rajta segíteni, életét vesztette a helyszínen.

Trükkös módszerével egymillió forintot csalt ki áldozataiból egy fiatal nő

Személyes adatokkal való visszaélést is elkövetett, ezért 75 rendbeli bűncselekményért kell felelnie a törvény előtt.

Halálra gázoltak egy kerékpárt toló gyalogost

A gyalogosnak olyan súlyosak voltak a sérülései, hogy a gyors segítség ellenére életét vesztette.

12 millió forintot érő kincset talált a kertjében egy simontornyai férfi

Egy simontornyai férfi 16. századi ezüstpénzleletet talált a kertjében, melynek becsült anyagi értéke több mint 10 millió forint.

Máris elfogták a 20 éves szilveszteri késelőt, aki Kajdacson szúrt

A férfi Kajdacson szúrt, majd elfogatóparancsot adtak ki ellene, nem sokkal később a rendőrség felkutatta és elfogta.

Szilveszter hajnalban szúrta mellkason szomszédját Kajdacson egy 20 éves férfi

Képet is közölt a rendőrség a fiatal férfiról, aki ellen elfogatóparancs van érvényben, már keresik a rendőrök.

Autóval ütközött a vonat Döbröközön, a sofőr az autóból kizuhanva a helyszínen életét vesztette

A tragédia délután három óra előtt pár perccel történt a döbröközi vasúti átjáróban.