Volodimir Zelenszkij határozottan tagadja, hogy Ukrajna állna az Északi Áramlat gázvezeték 2022-es felrobbantása mögött.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ismételten visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint Ukrajnának köze lenne az Északi Áramlat gázvezetékek elleni 2022-es szabotázsakcióhoz. Az ukrán államfő kijelentette, hogy Kijev semmilyen hivatalos formában nem vett részt az orosz gázt Európába szállító vezeték elleni műveletben.
„Ukrajna soha nem vett részt hivatalosan semmilyen olyan műveletben, amely az Északi Áramlat felrobbantásával kapcsolatos” – fogalmazott az elnök újságíróknak.
A német ügyészség júliusban azzal váolta meg az ukrán államot, hogy az rendelhette meg a robbantásokat. Zelenszkij hangsúlyozta, Berlin pontosan tisztában van azzal, hogy Ukrajna sem a tervezésben, sem a megvalósításban nem vállalt szerepet.
A politikus a The Straits Times tudósítása alapján kiemelte, hogy Kijev együttműködik a német hatóságokkal a vizsgálat során. Ukrajna számára kiemelten fontos a háború kezdete óta fennálló európai partnerek bizalmának és a szövetségi kapcsolatoknak a megőrzése. „Kiemelten fontos számunkra, hogy ne veszítsük el a partnerséget és az európai országok bizalmát, amelyek a háború kezdete óta segítik Ukrajnát” – tette hozzá Zelenszkij.
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.
Közben a hatóságok újabb lépéseket tettek az ügy felderítésére. Augusztus 19-én Horvátországban tartóztattak le egy ukrán férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy köze volt a merénylethez, miközben állítólag éppen egy filmet forgatott a támadásról.
A német ügyészség feltételezése szerint az érintett kapcsolatban állt egy másik ukrán állampolgárral. Őt még 2025-ben fogták el Olaszországban, majd később kiadták Németországnak.



