Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
364,61 Ft
Euró
393,23 Ft
Font
459,88 Ft
Bitcoin
70,117 $

X-Faktor: döbbenetes, ahogy Csobot Adéllel beszélt a versenyző, Puskás keményen helyrerakta

Az X-Faktor egyik jelentkezője kissé elvetette a sulykot, és egy olyan stílust engedett meg magának, amit egy nővel szemben nem túl ildomos.

Fotó: RTL Magyarország
TV

Takács Petra

Szerkesztő

Az X-Faktor harmadik válogatóján is voltak olyan karakterek, akikben a tehetség halvány szikrája sem volt meg, de hittek magukban. Egyes versenyzők nem fogadták túl jól a kritikát, és ebből nem egyszer vita kerekedett.

Eddig javarészt Gáspár Lacit találták be a kötekedő, visszaszóló versenyzők, ám most Csobot Adélnek is kijutott a „jóból”. Rendkívül tiszteletlen volt az a hangnem, amit a tetovált fiatalember megengedett magának. Soron kívül Robbanás történt Lágymányoson egy társasházban, áldozat is van

Már az első másodperctől kezdve érezni lehetett, hogy ez egy emlékezetes pillanat lesz… A versenyező elmondta, amiatt tetováltatta szét a homlokát, mert kopaszodik, és kvázi ez lett a hajbeültetés.

Elég friss volt a tetoválás, ami kapcsán Gáspár Laci megkérdezte tőle, megbánta-e. „Nem, le is sz*rom.” – mondta „stílusosan”. Végül csak sikerült bemutatkoznia, Lászlónak hívják, amire volt egy frappáns odaszólása Puskás Petinek, reflektálva az LT monogramra. „Oda jártál.”

Horváth Tomi sírva fakadt a felesége előtt (videóval)

„Például továbbjutni tesó, meg mindenki ismerjen, meg hogy végleg abból éljek, amit szeretek, mert már 100 éve nyomom, és jó lenne most már.” – válaszolt arra a kérdésre, miért jelentkezett az X-Faktorba.

Ezután jöhetett a rap, ami összességében nem volt rossz, de azt sem mondhattuk, hogy óriásit ment volna vele. Laci végül leállította a dalt, és jöttek a kritikák, amiknek László nemigazán örült. Összességében Laci kevésnek találta a produkciót. „Jól van, ne oltogassál, mondjál már valami jót is…”

Lapozó: 1 2