Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a DK az MNB-alapítványok ügyében

Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a DK az MNB-alapítványok ügyében

Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a DK az MNB-alapítványok ügyében
Fotó: Depositphotos

A DK egy vizsgálóbizottságot hívna össze az MNB-botrány kapcsán.

A Demokratikus Koalíció parlamenti vizsgálóbizottság összehívását indítványozza, hogy kivizsgálják a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványainál történt jelentős vagyonvesztést. A párt szerint nemcsak az eltűnt közpénzek ügyét, de az ezt lehetővé tevő parlamenti döntéseket is meg kell vizsgálni.

A DK a közösségi oldalán közzétett bejelentésében közölte: Matolcsy György irányítása alatt több százmilliárd forintnyi közvagyon tűnt el az MNB alapítványokból, mely Matolcsy fiának és körének kezébe kerülhetett, többek között luxusvillák építésére és tőzsdei spekulációkra fordítva.

A párt rámutatott, rendkívül aggasztó, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter az alapítványok megszüntetését javasolta, amit a DK úgy értékel, mint a nyomok eltüntetésére tett kísérletet.

A Demokratikus Koalíció ezért vizsgálóbizottság létrehozását követeli, hogy elszámoltassák az ügy érintettjeit – olvasható a párt közleményében.

A Varjú László által jegyzett szövegben kiemelték, a botrány mintegy 500 milliárd forint közpénzt érint, mely a kormánypárti képviselők tudtával tűnt el. A DK azt is szorgalmazza, hogy a bizottság hallgassa meg Matolcsy Györgyöt, valamint az MNB összes, 2013 óta érintett vezető tisztségviselőjét.