Megérkeztek a friss vírusadatok: 192 új elhunyt, 108 ezer oltatlan oltakozott

Fotó: Koronavírus elleni oltóanyagok beadására kijelölt oltópont helyét jelző felirat a Bács-Kiskun Megyei Oktatókorházban 2021. november 30-án. A november 22-től december 5-ig tartó, egy héttel meghosszabbított oltási akcióban regisztráció és előzetes időpontfoglalás nélkül várják az oltakozni szándékozókat naponta 7 és 19 óra között az ország 101 kórházában, valamint a szakrendelőkben is. MTI/Bús Csaba
not image

Hujber Dávid

2021. december 1. - 09:05

A vírusadatok mellett oltási számokat is közöltek, így azt is megtudhattuk, hogyan áll jelenleg a második oltási akcióhét, aminek ideje alatt akár regisztráció és időpontfoglalás nélkül is felvehető az oltás.

A beoltottak száma 6 132 549 fő, közülük 5 847 405 fő már a második oltását is megkapta, 2 559 096 fő pedig már a harmadik oltást is felvették. 11 152 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 114 260 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Elhunyt 192 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 34 713 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 891 691 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 187 856 főre emelkedett. 7546 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 562-en vannak lélegeztetőgépen. Az Oltási akcióban eddig összesen 886 ezren vettek fel oltást, közülük 725 ezren már a megerősítő harmadik oltást vették fel és 108 ezer eddig oltatlan ember is úgy döntött, hogy felveszi az első oltását.

A sikerre való tekintettel a kormány meghosszabbította az Oltási akciót, így december 5. vasárnapig akár előzetes időpontfoglalás nélkül is lehet menni az oltópontokra reggel 7 óra és este 19 óra között.

CSATLAKOZZ A LINER.HU-HOZ: FŐÁLLÁSÚ SZERKESZTŐT KERESÜNK

A kórházak ezen a héten is megemelt oltási kapacitással várják az érkezőket  akár az első, akár az elmaradt második, vagy a megerősítő harmadik oltásra.   Az oltatlanok előzetes regisztráció nélkül is érkezhetnek az oltópontra, ez esetben regisztrációjukat a helyszínen végzik  el.

Müller Cecília az oltottak és oltatlanok kórházi arányáról beszélt, beszédes számokat közölt

Akik időpontfoglalás nélkül érkeznek, azokat érkezési sorrendben fogják beoltani. Aki előzetesen regisztrált és foglalt az interneten időpontot az elkerülheti a várakozást.  A megerősítő harmadik oltás is mindenkinek ajánlott, aki 4 hónapnál régebben kapta meg az előző oltását. A megerősítő oltás ismét 80-90%-ra képes emelni a védettséget. Bővebben:  https://koronavirus.gov.hu/cikkek/minden-fontos-az-oltasi-akciohetrol-0

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) múlt hét csütörtökön engedélyezte az 5-11 évesek oltását is a Pfizer-vakcinával. Magyarország készen áll ennek a megszervezésére is, a kormány le is kötött további gyermekek oltására való Pfizer vakcinákat, az első szállítmány várhatóan decemberben érkezik.

Az egészségügyi intézmények és a tömegközlekedés mellett ismét maszkot kell viselni az üzletekben, a bevásárlóközpontokban, a postákon, az ügyfélszolgálatokon, a színházakban, a mozikban, a múzeumokban és sportrendezvényeken. A beltéri kulturális és egyéb rendezvényeken, az edzőtermekben, az uszodákban, a fürdőkben, valamint a  vendéglátó üzletekben pedig az ott dolgozóknak kötelező a maszkhasználat. A bölcsődékben, az óvodákban, az iskolákban az igazgatók és a felsőoktatási intézményekben a rektorok, az egyéb munkahelyeken a munkáltatók határozhatják meg a maszkviselés szabályait. Az egészségügyi  dolgozók és a betegek védelme, valamint betegellátás zavartalansága érdekében az egészségügyi dolgozók számára kötelező a megerősítő  harmadik oltás felvétele. Bővebben: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/szombattol-ismet-kotelezo-maszk-az-uzletekben-bevasarlokozpontokban

Az átoltottság növelése érdekében a munkáltatók előírhatják az oltás felvételét dolgozóiknak. Az  állami szférában elvárt az oltás felvétele, az önkormányzatoknál a kérdésben a polgármesterek dönthetnek.  A dolgozóiknak oltást előíró vállalatok a megyei oltási munkacsoportoktól is kérhetnek vakcinát, ez esetben az üzemorvosok is elvégezhetik az oltást.

A magyar lakosság többsége regisztrált védőoltásra és már fel is vette azt, aki még nem, az továbbra is megteheti a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon. A regisztráció után a háziorvosnál és az interneten is lehetőség van oltásra időpontot foglalni a  www.eeszt.gov.hu honlapon. Az időpontfoglalóban minden érvényes regisztrációval rendelkező tud oltásra időpontot foglalni az első, az elmaradt második és a harmadik oltásra is.