Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
369,53 Ft
Euró
393,77 Ft
Font
457,11 Ft
Bitcoin
63,943 $

Vinicius Junior szerint a játékvezetők nem végzik a munkájukat

A játékos kijelentette, szerinte a játékvezetők nem úgy és nem annyira büntetik az ellenfeleket a szabálytalanságokért, utalva ezzel saját sárga lapjára.

Fotó: MTI/AP/Jon Super
Sport

Borbély Fanni

Szerkesztő

Az ESPN jelentése szerint Vinicius Junior nehezen fogadta el, hogy sárga lapot kapott a Real Madrid 3-1-es győzelmét eredményező mérkőzésen az Espanyol ellen a LaLigában: az ellenfél a nyolcadik percben már vezetett, ám Vinicius gyorsan egyenlített.

Ezt követően Eder Militao fejesével a madridiak kerültek előnybe, majd a csereként beállt Marco Asensio a hosszabbításban megszerezte a harmadik gólt is. Vinicius ebben a szezonban 19 gólt szerzett a Real Madridnak, ám meglátása szerint az ellenfél védői őt vették célba, hogy megpróbálják befolyásolni teljesítményét. Soron kívül Betörésnek indult, emberölés lett a vége – börtön vár az elkövetőkre

A lapnak nyilatkozva a játékos úgy fogalmazott, a játékvezetők nem végzik a munkájukat, mivel nem adtak sárga lapot a szabálytalankodóknak, kiemelve:

„A játékosok 15-ször szabálytalankodhatnak velem szemben, és a végén, amikor a meccs a 88. percben van, a bíró ad egy sárga lapot. A játékosoknak ki kell találniuk, hogyan tudnak engem megállítani, ám ha ezt szabálytalanságok útján teszik, amit a bíró nem büntet, akkor nekik ez nagyon könnyű. Nem a játékosokat ítélem el, hanem a játékvezetőket, mert nekik kell helyesen alkalmazniuk a szabályokat.”

Vinicius nem véletlenül tette fenti kijelentéseit, hiszen ebben a szezonban a LaLigában ő vezeti a sort: 89 alkalommal szabálytalankodtak vele szemben. A játékost ráadásul ebben a szezonban több alkalommal is rasszista beszólásokkal illették a szurkolók, ám a spanyol futballhatóságok eddig nem tettek semmit az ügyben.

Szentkirályi "kitakarítaná" a Gyurcsány embereivel teli városházát”

Szentkirályi Alexandra, a Fidesz főpolgármester-jelöltje azt mondta, szeretné "kitakarítani" a Gyurcsány embereivel teli városházát.

Közös tavaszi nagytakarításra kerül sor Budapesten a közszolgáltatók jóvoltából

A cél, hogy a fővárosiak és az idelátogatók rendezettebb, tisztább környezetben élvezhessék a Magyarország Európai Unióhoz csatlakozásának 20. évfordulójához kapcsolódó rendezvényeket.