A lángok a környező épületekre is átterjedtek.
Az eseményt nem kísérte túl nagy érdeklődés, a vonulást biztosító hatóságok többen voltak, mint a résztvevők.
Az Egyesült Államok is teljesen feleslegesnek tartja Kína nagyszabású hadgyakorlatát, ami miatt már Japán is elkezdett aggódni.
A hírek szerint Toretszk mellett Mikolajivot és Harkovot is megtámadták, ennek következtében többen megsérültek és lakóházak is megrongálódtak.
A Gazprom jogi dokumentumokat akar arról, hogy az ügyben érintett turbinát nem szankcionálták.
Az Európai Bizottság adatai szerint az EU-ban is hasonló a helyzet, átlagosan 25 százalékkal kell többet fizetni az egész csirkéért.
Bűnösnek mondta ki az orosz bíróság Brittney Grinert, aki hosszú hetek óta Oroszországban tartózkodik az ügye miatt.
A tisztviselő szerint ahelyett, hogy belül oldanák meg a problémákat, inkább arra költik a pénzt, hogy 2 millió dolláros csapásokat mérjenek a célpontokra.
Utoljára 1996-ban fordult elő, hogy Kína rakétákat lőtt volna ki Tajvan környékére.
A CNN-es riporterből lett műsorvezető elítéli, ahogyan Magyarországot ábrázolják a nyugati médiában, és élő adásban kért ezért elnézést Orbán Balázstól.
Egyesek szerint az ügy már előre eldöntöttnek tűnik, bár egyelőre még nem született végleges megállapodás.