Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
370,15 Ft
Euró
394,34 Ft
Font
458,56 Ft
Bitcoin
64,038 $

Veszélyhelyzet idején a gyülekezési jog korlátozása elfogadható, a teljes tiltás azonban nem

Legalább hét olyan panasz is van jelenleg az Alkotmánybíróság asztalán, melyek szerint a veszélyhelyzet alatt alkotmányellenes lépéseket tettek az állampolgárokkal szemben.

Budapest, 2021. február 1. Rendőrök a vendéglátóhelyek, szálláshelyek nyitvatartásáért tartott demonstráción a budapesti Hősök terén 2021. február 1-jén. MTI/Balogh Zoltán
Belföld

Kulcsár Péter

Szerkesztő

A Magyar Helsinki Bizottság segítségével alkotmánybírósághoz fordult a gyulai Jámbor Sándor, mert a betiltották azt a bejelentett tüntetést, amelyen két órás forgalomlassító felvonulással a kormány járványellenes intézkedései ellen akartak demonstrálni – írja az Index.

Végül a rendőrség mérlegelés nélkül megtiltotta a szabályosan bejelentett autós felvonulást, a határozatot azonban bíróságon támadták meg, így kerülhetett a Kúria elé az ügy.

Jámbor Sándor azzal érvelt, hogy a novemberi kormányrendelet ellentétes az Alaptörvénnyel, hiszen ellehetetleníti a gyülekezési jog gyakorlását akkor is, ha a demonstrációnak nincs járványügyi kockázata.

A Kúria megtagadta Jámbor Sándor kérését és azt javasolták, forduljon az alkotmánybírósághoz, mert a bíróság nem találta úgy, hogy a kormányrendeletnek a gyülekezést teljesen megtiltó rendelkezései ellentétben állnának az alaptörvénynek a gyülekezési jogot garantáló szabályával.

A Magyar Helsinki Bizottság társelnöke, Kádár András Kristóf elmondta, álláspontjuk szerint a rendelet alkotmányellenes, azzal viszont egyetért, hogy nem szabadna megengedni, hogy több százezren tömörüljenek össze a Hősök terén vagy az Andrássy úton:

„De az nem arányos korlátozása a gyülekezési jognak, hogy ne lehessen például senkit nem veszélyeztetve autós tüntetést tartani, amikor egyébként is tele van a város közlekedő autókkal. Vagy ne lehessen molinót kifeszítve egymástól három méter távolságot betartva, maszkot viselve demonstrálni akkor, amikor a kaszinók működhetnek, amikor a plázák nyitva vannak, amikor misékre járhatnak az emberek.”

Bemutatta 101 pontból álló programját Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt

Sokkal több van ebben a városban! címmel muttata be programját Vitézy.

Epic Games Store: két szuper címet is behúzhatsz ingyen a jövő héten

Csütörtökön megjelent az ingyenesen megszerezhető címek új listája, ám az is kiderült, hogy mire számíthatunk április 25-én.

Még mindig sok a banki csalás, az elsők között lépett az OTP

Május 8-tól a pénzintézet automatikusan egymillió forintos napi átutalási limitet állít be az internet- és mobilbankból indított átutalásokra.