Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
371,48 Ft
Euró
394,20 Ft
Font
461,62 Ft
Bitcoin
63,176 $

Valósággal öntik a pénzt a kínai webáruházakba

Az Alibaba forgalma a szinglik napján olyasvalamit produkált, amire részben számítani lehetett, részben pedig nagyon nem. Ezzel egy igen érdekes helyzet állt elő.

Egészség/Életmód

A T-800-as

Szerkesztő

Az Alibaba forgalma a szinglik napján olyasvalamit produkált, amire részben számítani lehetett, részben pedig nagyon nem. Ezzel egy igen érdekes helyzet állt elő.

Már az első félórát követően meghaladta a tavalyi végeredményt az Alibaba kínai internetes kiskereskedelmi portál forgalma szerdán a szinglik, azaz az egyedülállók napja alkalmából immár tizenkettedszerre tartott kiárusításon – derül ki a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna beszámolójából. Soron kívül Magasabb fokozatra emelték a terrorkészültséget Magyarországon

A jelentős leárazásokkal járó kereskedelmi akció idén minden eddiginél korábban, már november 1-jén kezdetét vette, a felvezető tíz nap alatt pedig a bruttó áruforgalom értéke a szerdai fő nap első félórájáig elérte a 372,3 milliárd jüant (56,3 milliárd dollárt) – közölte az Alibaba. A forgalom értéke már ezzel meghaladta a tavalyi, 268,4 milliárd jüanos (38,4 milliárd dolláros) végeredményt.

A szinglik napjának akciói hagyományosan elsősorban az Alibaba Tmall és Taobao nevű e-kereskedelmi platformjaihoz kötődnek, de számos más e-kereskedelmi platform is csatlakozott a kiárusításhoz az elmúlt évtized során. A Kína második legnagyobb e-kereskedelmi platformjának számító JD.com közlése szerint november 1-jén az áruforgalma 90 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos napjához képest, míg szerdán az első 10 percben tranzakciós volumene elérte a 200 milliárd jüant.

A koronavírus-járvány idén hozzásegített az e-kereskedelmi akció sikeréhez, az év első felében alkalmazott óvintézkedések, valamint a társadalmi elkülönülés betartása ugyanis egyre inkább az internetes vásárlás felé hajtotta a kínai fogyasztókat. A kínai kereskedelmi minisztérium adatai szerint az év első három negyedévében Kína e-kereskedelmi forgalma meghaladta a 8000 milliárd jüant, ami 9,7 százalékos emelkedést jelent a tavalyi azonos időszakhoz képest.

Nem koronavírusban, hanem nyolc hónapnyi elszigeteltségben vesztheti életét a 100 éves dédmama

Kínában a kilencvenes évek eleje óta minden november 11-én megünneplik a szinglik napját, az Alibaba 2009-ben tartotta a dupla 11-esként is emlegetett naphoz időzített első nagy vevőcsalogató akcióját. A vásár azóta a világ legnagyobb internetes kereskedelmi kiárusításává nőtte ki magát, a tavalyi forgalom több mint két és félszerese volt az Egyesült Államokban karácsony előtt megrendezett “fekete péntek” és az azt követő “kiberhétfő” bevásárlónapjain 2019-ben elért együttes árbevételnek.

Terrortámadásnak minősítették az esti késes támadást Ausztráliában, 15 éves az elkövető

Terrortámadásnak minősítette a kormány a tegnap esti templomi késelést, ami lehetővé teszi a rendőrség számára, hogy rendkívüli jogköröket alkalmazzon a nyomozás ideje alatt.

Magasabb fokozatra emelték a terrorkészültséget Magyarországon

Azt követően, hogy Irán támadást indított Izrael ellen, az a döntés született, hogy magasabb fokozatra emelik a terrorkészültséget Magyarországon.

Botka László újra indul a szegedi polgármesteri posztért

Immáron 22 éve annak, hogy a szegedi összefogás sikeresen vezeti a várost, ezt kívánják folytatni a szegediek felhatalmazásával.