Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
364,77 Ft
Euró
393,72 Ft
Font
460,42 Ft
Bitcoin
70,936 $

Újabb lövöldözés az USA-ban, hatan meghaltak a Függetlenség Napján

Úgy tudni, nagyon sok embert szállítottak kórházba, hat sérült életét pedig már nem tudták megmenteni.

Fotó: Unsplash/Austin Neill
Észak-Amerika

Hujber Dávid

Szerkesztő

A halálos lövöldözés Chicagóban történt a Highland Parkban, amit időközben megerősítettek a város tisztviselői, miután lövések dördültek el egy függetlenség napi felvonuláson. A hivatalos közlemény szerint 16 embert szállítottak kórházba, addig hat ember életét már nem tudták megmenteni.

A bűnüldöző szervek jelenleg is keresik a gyanúsítottat, akiről egyelőre nem sokat tudni. Egyik pillanatról a másikra rendőri egységek jelentek meg a helyszínen, amit azonnal biztosítottak, lezártak, és keresni kezdték a támadót.

Több száz résztvevője volt a békés felvonulásnak, egyelőre nem ismert a támadó indítéka. A helyszínen többen véresen rohantak, igyekeztek minél hamarabb biztonságba kerülni. A nagy rohanásban babakocsikat, takarókat és más tárgyakat is maguk mögött hagytak a menekülők – írja az Al Jazeera.

Helyszín i beszámolók szerint takarókkal letakart véres testeket lehetett látni a helyszínen. Jelenleg arról sem tudni, hogy kik az áldozatok, illetve a sérültek közül hányan vannak súlyos, esetlegesen kritikus állapotban.

A rendőrség arra kérte az embereket, hogy mindenki hagyja el a helyszínt, mert nem biztonságos ott tartózkodni. A fegyveres erőszak hosszú évek óta egyre nagyobb problémát jelent az USA-ban, és ez az eset egy újabb példa arra, hogy a kormány nem tudja megakadályozni a tragédiákat, amikből lassan heti rendszerességgel találni.

FRISSÍTÉS:

20:18 Eleinte öt áldozatról szóltak a hírek , a CNN már hat olyan sérültről tud, akit nem tudtak visszahozni a mentők. A gyanúsított személy egy 18-20 év közötti fehér férfi, aki fehér vagy kék pólót viselt a támadás idején. A rendőrség egy hosszú fekete hajú férfit keres nagy erőkkel, egyelőre nem akadtak a nyomára, de találtak egy puskát a bűntett helyszínén, ami akár pontos információt is adhat arról, hogy ki volt az elkövetőt, feltéve, ha hagyott maga után ujjlenyomatot, és benne van-e a bűnügyi a nyilvántartásba, vagy ha regisztrált fegyverről van szó, akkor az kihez tartozik.

20:22 A rendőrség arra gyanakszik, hogy a támadó egy közeli tetőről adta le a lövéseket az emberekre. Arról sincs információ, hogy célzott lövéseket adott le a támadó, vagy válogatás nélkül ölt. Jelenleg egy támadót keresnek, a jelek arra utalnak, hogy a gyilkos egyedül követte el a gyilkosságokat.

20:30 Legkevesebb 31 olyan emberről jelentettek, akik kórházi ellátásra szorultak. 26 személyt a NorthShore Highland Park kórházba szállítottak, addig 5 másik embert NorthShore Evanston kórházban látnak el, ami első szintű traumatológiai osztállyal rendelkezik.

A két létesítmény 30 percre távolságra van egymástól. Legalább 20 orvost hívtak be a Highland Park kórházba, hogy azonnal reagálni tudjanak a lövöldözésre. A NorthShore University Health System szóvivője, Jim Anthony azt mondta, a sérültek túlnyomó többsége lőtt sebbel érkezett, de olyan sérültek is vannak, akik a lövöldözést követő káoszban szenvedtek sérülést – írja a CNN.

20:46 A belvárost körbezárták, a lakosokat arra kérik, hogy senki ne hagyja el az otthonát, amíg nem szólnak, maradjanak az otthonaikban, hiszen még mindig nincs meg a támadó, aki lehetséges, hogy továbbra is a környéken bujkál.

20:57 Jelenleg is nagy erőkkel keresik a támadót, aki veszélyes, és lehetséges, hogy fegyvere van, de nincs arra utaló jel, hogy bárhol is elbarikádozta magát, vagy túszokat tartanak fogva. A hatóságok egyelőre nem adtak arról információt, milyen korúak és neműek az áldozatok.

21:32 Továbbra is hatalmas erőkkel keresik a támadót az FBI bevonásával, mely szintén hamar megjelent a helyszínen, ahol több mint 100 rendőr teljesít szolgálatot. A CNN azt írja, arra kérték az embereket, hogy nézzék át a telefonjaikat, hátha készült felvétel a lövöldözés kezdetéről. Bármilyen felvételt szívesen fogadnak a hatóságok, amik értékesek lehetnek a nyomozásban.

22:10 Joe Biden amerikai elnök a közleményében megerősítette, a szövetségi rendfenntartó erőket is mozgósította annak érdekében, hogy segítsék a hatóságokat a támadó mihamarabbi felkutatásában, kézre kerítésében.

22:42 A megyei halottkém megerősítette, a helyszínen elhunyt 5 ember felnőtt volt, míg a hatodik személy a kórházban vesztette életét. A hatodik áldozat életkora egyelőre nem ismert, arról nincs információja a szakértőnek.

06:30 Elfogták a gyanúsított személyt, aki nem tanúsított ellenállást.