Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Ursula von der Leyen elmondta, mit gondol Ferenc pápáról

Ursula von der Leyen elmondta, mit gondol Ferenc pápáról

Ursula von der Leyen elmondta, mit gondol Ferenc pápáról
Fotó: A vatikáni média által közreadott képen Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét fogadja Ferenc pápa a vatikáni dolgozószobájában 2022. június 10-én. MTI/EPA/Vatikáni média

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is elmondta a véleményét Ferenc pápáról, aki húsvéthétfőn hunyt el.

Amikor már úgy tűnt, Ferenc pápa túltette magát élete legnehezebb időszakán, hirtelen elhunyt. A pontos részletek nem ismertek, de minden valóban hirtelen történhetett, miután nem szállították újra kórházba, ahol korábban heteken át ápolták, és kritikus is volt az állapota.

Röviddel a halálhíre után a magyar politikus is elkezdtek elbúcsúzni a pápától. A szerencsések találkozhattak is vele, mint például Orbán Viktor, akit utoljára Rómában fogadott az egyházfő. Ferenc pápa nemcsak a magyar emberekre, hanem az egész világra hatással volt.

Óriási aura vette körbe, talán amiatt is, mert egészen más pápa volt, mint az elődei. Kapott emiatt támadásokat is, de ő megbocsájtó és nyitott maradt, és ennek szentelte az életét. A valaha volt egyik legértékesebb pápát vesztette el a világ, aki nagy űrt hagy maga mögött.

Ursula von der Leyen is megszólalt

Találjanak vigaszt abban a gondolatban, hogy Ferenc pápa öröksége egy igazságosabb, békésebb és együttérzőbb világ felé vezet minket! – írta az Európai Bizottság elnöke az X-en hétfőn. Ursula von der Leyen hozzátette: a pápa „alázata és a rászorulók iránti tiszta, őszinte szeretete milliókat érintett meg – messze túl a katolikus egyház határain. Együtt érzek mindazokkal, akik mélyen átélik ezt a veszteséget.”

Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke úgy fogalmazott: „a Szentatya ragyogó mosolya emberek millióinak szívét érintette meg szerte a világon. Az emberek pápájaként emlékezünk rá – az élet szeretetéért, a békébe vetett reményéért, valamint az egyenlőség és társadalmi igazságosság iránti mély együttérzéséért”.

António Costa, az Európai Tanács elnöke szerint Ferenc pápa „mélyen együttérző ember volt„, aki törődött „korunk nagy globális kihívásaival – a migrációval, a klímaváltozással, az egyenlőtlenségekkel és a békével -, ugyanúgy, mint az egyének mindennapi küzdelmeivel„.

Kaja Kallas szintén elköszönt

A béke világnapjára írt legutóbbi üzenetében három cselekvést javasolt a „tartós változás” érdekében: a nemzetközi adósságok elengedését, a halálbüntetés eltörlését, valamint a katonai kiadások átcsoportosítását az éhezés felszámolására. „Bízom benne, hogy gondolatai továbbra is utat mutatnak nekünk a reménytelibb jövő felé” – tette hozzá.

Kaja Kallas kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő azt írta: „legutóbbi római találkozásunk alkalmával köszönetet mondtam Ferenc pápának azért az erőteljes vezetésért, amellyel a legsebezhetőbbeket védelmezte és az emberi méltóságot oltalmazta. Részvétemet fejezem ki a világ valamennyi katolikusának.”

Dick Schoof, Hollandia miniszterelnöke így fogalmazott: „Ferenc pápa minden tekintetben a nép embere volt. A világ katolikus közössége búcsút vesz egy olyan vezetőtől, aki felismerte korunk égető kérdéseit, és figyelmet irányított rájuk. Egyszerű életvitelével, szolgálatkészségével és együttérzésével Ferenc pápa sokak számára példaképpé vált – katolikusok és nem katolikusok számára egyaránt. Nagy tisztelettel emlékezünk rá.

Luc Frieden, Luxemburg miniszterelnöke közölte: Ferenc pápa világszerte elismert erkölcsi iránytű volt. „A vallások a társadalom szerves részét képezik, és a kölcsönös tisztelet szellemében hozzá kell járulniuk etikai, társadalmi és környezeti kérdésekről szóló párbeszédeink gazdagításához. A pápa jelentős mértékben hozzájárult ezekhez a célkitűzésekhez. Társadalmaink nem maradhatnak fenn értékek és alapelvek nélkül” – írta.

Liner/MTI