Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Ursula von der Leyen egy új világrend építésén dolgozik

Ursula von der Leyen egy új világrend építésén dolgozik

Ursula von der Leyen egy új világrend építésén dolgozik
Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek

Az Európai Bizottság elnöke szerint mindenki megbízhatóságra vágyik, amit az egyik napról a másikra bejelentett, majd visszavont vámok világában nem csoda, hogy az EU-ban keresnek.

Ursula von der Leyen bizottsági elnök szerint egyre jobban látszanak a vámháború „pozitív mellékhatásai”, mivel ahogy az USA elnöknél, úgy nála is sorban állnak a világ vezetői – mindez a német Die Zeitnek adott interjúból derült ki. Az Európai Bizottság elnöke egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy „most is számtalan tárgyalást folytatok a világ állam- és kormányfőivel, akik velünk együtt akarnak dolgozni az új rend kialakításán”.

Elmondása alapján mindenki Európával akar kereskedni, de nem pusztán a gazdasági kötelékekről van szó, a hozzáérkezők közösen lefektetett szabályokat és kiszámíthatóságot keresnek, amire Európa mindig is készen volt. A Donald Trump amerikai elnök által beindított vámháború után hatalmas a bizonytalanság, de von der Leyen már jóval az április 2-i bejelentés előtt elkezdte körbejárni a világot, hogy megállapodásokat kössön Dél-Amerikában, Afrikában és Ázsiában is, miközben Kanadával és Kínával is erősödő kereskedelem várható – idézi fel a Portfolio.

Von der Leyen úgy véli, Európának végre „kipattant a szeme” és immár megérthette, hogy minden lehetősége megvan arra, hogy a fokozatosan kialakuló új világrend erős szereplője legyen. „Ezt a lendületet most arra kell felhasználnunk, hogy új piacokat nyissunk meg vállalataink számára, és a lehető legszorosabb kapcsolatot alakítsuk ki számos olyan országgal, amelyeknek ugyanazok az érdekei, mint nekünk” – jegyezte meg.


Mint azt már megírtuk, a bizottsági elnök egy másik interjújában részletesen kifejtette az Európai Unió álláspontját, amely szerint amennyiben Trump nem hagy fel a vámháborúval, az amerikai technológiai vállalatokra kivetett adók bevezetése várható. Míg ebben a cikkben arról írtunk: az Európai Bizottság jogi megoldásokat keres arra, hogyan léphetnének ki az uniós vállalatok hosszú távú orosz gázszerződéseikből anélkül, hogy ezért büntető jellegű következményeket szenvednének el. A cél, hogy 2027-ig teljesen megszűnjön az EU orosz fosszilisenergia-függősége.