Hajtóműprobléma miatt hajtotta végre a kényszerleszállást a United Airlines Newarkba tartó járata Las Vegasban.
Kényszerleszállást hajtott végre a United Airlines 1403-as járata a las vegasi Harry Reid Nemzetközi Repülőtéren, miután a repülőgép egyik hajtóművénél meghibásodást észleltek. A Los Angelesből Newarkba tartó Boeing 757-es gép helyi idő szerint reggel 7 óra körül ért földet biztonságosan Nevada államban.
A New York Post információi szerint a gépen tartózkodó 176 utas és a 7 fős személyzet épségben elhagyta a fedélzetet. Az érintettek a repülőtéren várják, hogy egy másik járat szállítsa őket a New Jersey-ben található Newark Liberty Nemzetközi Repülőtérre.
Az eseményt a gépen tartózkodók közül többen is átélték, a közösségi médiában pedig egy szemtanú beszámolója is megjelent. „A United 1403-as, Los Angelesből New Yorkba tartó járatának hajtóműve leállt 31 ezer láb magasságban. Kényszerleszállás a Las Vegas-i repülőtéren. Félelmetes volt” – írta egy utas az X-en közzétett bejegyzésében, amelyhez a Boeing 757-es ablakából készült fotót is mellékelt.
A hatóságok egyelőre nem tisztázták, hogy pontosan milyen jellegű hajtóműprobléma miatt kellett megszakítani az utat, a Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) ugyanakkor közölte, hogy vizsgálatot indít az ügyben.
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.
A történtek mindössze néhány nappal követték a Delta Air Lines 437-es járatának incidensét. Kedden a Los Angelesből Bostonba tartó, 147 utast szállító repülőgépnek a pilóta egészségügyi vészhelyzete miatt kellett nem tervezett megállót tennie Detroitban.



